Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Kovács Sándor (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hány szociális dolgozót érint a július 1-jétől folyósított bérkiegészítés?” címmel - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz):
3609 államtitkár úr először az érintetteket vonta be egy konzultációba, utána hozott meg mindenfajta döntést. Nem lesz ez most sem másként, a következőkben is ezt az eljárást fogjuk követni, mindent nyilvánosan fogunk tenni, a stratégia szerint fogunk haladni tovább, és kérem a képviselő urat, hogy semmifajta ilyen híresztelésnek ne üljön föl. Ha majd két év múlva visszanézi ezt a felszólalását, lehet, hogy azt mondja, hát, lehet, hogy ezt mégsem kellett volna megtenni , mert bármifajta valós alap nélkül, csak azért, mert valakitől hallott valamit, ilyesfajta komoly vádakat megfogalmazni szerintem felelőtlenség, és nem egy megalapozott szakpolitikusra vall, hogy internetes sajtók főcímei alapján próbál itt hangulatot kel teni. Képviselő Úr! Ebben is, mint minden másban, az érintett ágazat szereplőivel konszenzusban és velük konzultálva fogunk döntéseket hozni a jövőben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Kovács Sándor (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hány szociális dolgozót érint a július 1jétől folyósított bérkiegészítés?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kovács Sándor képviselő úr, a Fidesz képviselő je, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Hány szociális dolgozót érint a július 1jétől folyósított bérkiegészítés?” címmel. (Korózs Lajos: 65 ezret igen, 27 ezret meg nem.) Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem önt, elfogadjae a válaszadó személyét. KOVÁCS SÁNDOR ( Fidesz ): Igen. ELNÖK : A képviselő úr elfogadja a válaszadó személyét, így Kovács Sándor képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! KOVÁCS SÁNDOR ( Fidesz ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, a szociális munka a társadalmi munkamegosztás kiemelkedően fontos, értékteremtő tevékenysége. Ezért elengedhetetlen az itt dolgozók megbecsülése m ind morális, mind anyagi szinten. Az ellátottak körüli teendők végzése nagymértékű fizikai, valamint lelki igénybevétellel járó feladat, amit az év minden napján, a nap minden órájában végez körülbelül 93 ezer, az ágazatban dolgozó szakember. Ezen áldozato s munka megfelelő anyagi megbecsülésének első lépéseként 2014. január 1jével bevezetésre került a szociális ágazati bérpótlék. Ez a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ág azatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) kormányrendelet alapján került bevezetésre a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeknek kötelező bérpótlékaként. A pótlé k kiterjed mind a szakmai, mind a technikai munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra. A bérpótlék mértéke bruttó 6 ezer és 17 200 forint között változott az alapbérezés arányában, amely a munkavállaló fizetési osztályán és fizetési fokozatán alapul. Ezen intézkedés még nem oldotta meg a problémát, de mutatja elkötelezettségünket, tenni akarásunkat a szakmában dolgozók helyzetének javítása érdekében. Ez a tenni akarás azért is elengedhetetlen, mert mára olyan aggasztó helyzet állt elő, hogy már nemcsak a k ülföldi országok szippantják el jól képzett szakembereinket, de a hazai egészségügyi és köznevelési intézmények is. Ott ugyanis egy ugyanilyen végzettségű szakember jóval többet keres. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)