Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - a honvédelmi miniszterhez - „Mit tesz a kormány hazánk biztonsága érdekében?” címmel - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP): - ELNÖK: - HENDE CSABA honvédelmi miniszter:
3606 Most, hosszú évek stagnálása után, párhuzamosan a nemzetközi kihívások erősödésé vel és a magyar gazdaság teljesítőképességének látványos javulásával eljött bizony az idő arra, hogy dinamikusan növeljük a honvédelemre szánt forrásokat is. Már az idei, tehát a 2015ös évben több mint 8 százalékkal növeltük a védelmi költségvetést. Felhí vnám az ön és minden hallgatónk figyelmét arra, hogy ez reálértékben talán még több is, hiszen defláció van, vagyis a forint, a pénzünk nem romlik, hanem javul, az értéke növekszik, tehát egy 8 százalékos nominális növekedés reálértékben még többet jelent. A kormány azt vállalta, hogy 2016tól a bruttó nemzeti termék 0,1 százalékával évről évre növeli a védelmi költségvetést. E vállalásnak megfelelően a 2016os költségvetési előirányzat - melynek a tárgyalását rövidesen megkezdi a tisztelt Országgyűlés - a 2015ös, tehát a megemelt idei évihez képest is mintegy 22 százalékkal, nagyjából 50 milliárd forinttal nő, és így megközelíti a 300 milliárd forintot. A megnövelt összeget gondosan és takarékosan fogjuk elkölteni, de erre majd a következő egy percben kité rek még. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszonválaszra Firtl Mátyás képviselő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Teljes mértékben fontosnak tart om és a magunk részéről örömmel is nyugtázzuk azt, hogy a katonai költségvetés kiadásai ilyen mértékben növekednek, hiszen számunkra is, számomra is nagyon fontos, hogy azokban a katonai missziókban, amelyekben eddig is részt vettünk, és a Magyar Honvédség elismertségét növelték az elmúlt időszakban, annál is fontosabb az, hogy most ebben a bizonyos iraki misszióban is részt veszünk, és az is fontos, hogy ennek a fedezetét is biztosítani tudja az elkövetkező időszakban úgy a kormányzat és a katonai hadvezet és - miniszter úrral az élen , azonban, hogy valóban ezekben a katonai szerepvállalásokban a megfelelő háttérrel bíró, költségvetéssel bíró katonák vegyenek részt; a missziókban pedig, mi csak azt tudjuk mondani, olyan katonák vegyenek részt, akik ez idái g is nagy elismerést váltottak ki a NATO közösségén belül. Bízunk benne, hogy a jövőben a katonai költségvetés kiadásaiból egyrészt a NATOban vállalt kötelezettségeinket is teljesítjük, másrészt pedig valóban a nemzetközi szerepvállalásban végzett tevéken ységünk tovább öregbíti katonáink hírnevét. Köszönöm válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egy percre miniszter urat illeti a szó. Parancsoljon, miniszter úr! HENDE CSABA honvédelmi miniszter : Köszönöm szépen. T isztelt Képviselő Úr! A megnövelt és a következő években is dinamikusan, reményeink szerint a terveknek megfelelően növekedő honvédelmi költségvetésből sok mindenre költünk, először is a legfontosabb dologra, az emberre, hiszen egy haderő képességeit legal apvetőbb módon a benne szolgáló katonák képességei határozzák meg, ezért tehát itt nem ócska szlogen az a szállóige, hogy a legfontosabb az ember. Fegyvert bármikor lehet venni, az pénzkérdés, de jól kiképzett és elkötelezett katonát nem lehet bármely időb en a polcról levenni. Éppen ezért a dinamikusan növekvő költségvetés első lépéseként 2019ig ütemesen, mintegy 50 százalékkal növeljük katonáink illetményét, fejlesztjük a pápai bázisrepülőterünket, de természetesen a megnövelt költségvetés fedezetet nyújt az Iszlám Állam elleni szerepvállalásra, a visegrádi négyek által kialakított európai uniós harccsoport költségeire (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és persze különböző haditechnikai fejlesztési programokra is. Köszönöm fi gyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)