Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Schmuck Erzsébet (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem indulnak meg a 2014-2020 közötti időszakra szóló uniós források kifizetései?” címmel
3588 Az is tény, hogy a vidékfejlesztési központ, Kishantos, nem fizette meg a szerződés alapján az államnak a haszonbérleti díjat, összesen 27,2 millió forintot határidőre. Így a haszonbérleti díj késedelmes megfizetése is kárként jelentkezi k a Nemzeti Földalapnál, ekörül alakult ki a vita, és a kár később megtérült, megfizette a cég részletfizetéssel. Ebbe kapaszkodott bele a kft., hogy itt a Földművelésügyi Minisztérium alap nélkül vádolta azzal, hogy az államot kár érte. Hát tényleg, végül is nem érte kár, hiszen perben sikerült kikényszeríteni, hogy fizesse meg azt, ami az államnak, az adófizetőknek jár. Nem egy dicsőséges történet tehát ez, érdekes az, hogy a kft. és annak tulajdonosainak a felelősségét úgy megkerülik azok, akik engem oly gyakran kérdeznek ebben a témában. Ezért is tartottam fontosnak azt, hogy ezeket a részleteket most külön kiemeljem. A személyi jogi perben foglalt ítéletnek egyébként a tárca eleget fog tenni, de ez az egész ügy mutatja azt, hogy a magyar állam a „földet a gazdáknak” programot képes végrehajtani, törvényes keretek között zajlik, és így a gazdák a haszonbérleti pályázat eredményeként birtokba tudják venni azokat a földeket, amelyek a gazdálkodásukhoz szükségesek. Eddig már 7500an meg tudták ezt tenni. Van néhány olyan eset, ahol bizony perre kerül sor, vitára, véleményvitára. Remélem, a válaszom kielégítő volt. Kérem annak elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a min iszteri választ. MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, abban nincs vita közöttünk, hogy önök a korábbi kétharmad birtokában olyan jogszabályokat hoztak, ami lehetővé tette azt, amit például Kishantossal is tettek. Ettől ez még ne m igazságos, és egyáltalán nem életszerű az, hogy Európa egyik legjobban működő biogazdaságát ilyen módon tegyék tönkre, olyan több évtizedes értéket semmisítettek meg, amire az ország joggal kellene hogy büszke legyen, nem pedig ilyen méltatlan körülménye k között kellett volna önöknek ezt tönkretenni. Azokról a hazugságokról, amelyeket pedig most ismét elmondott, azokról a bíróság kimondta, hogy hazugságok. Nagyon sajnálom, hogy újra belefutott ebbe. Ezt a pert megnyerte a kft., és ezáltal úgy gondolom, ho gy a bocsánatkérés mindenképpen jár nekik, és nagyon kíváncsiak lettünk volna arra az ott dolgozók nevében is, hogy milyen módon akarják ezt jóvátenni. Úgy gondolom, miniszter úr, hogy a személyi következtetéseket pedig le kellene vonnia. Nem tudom, hogy t ud együtt dolgozni egy olyan államtitkárral, akiről kiderült, hogy ilyen súlyos ügyekben hazudott. Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a min iszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 105 igen szavazattal, 34 ellenében, 2 tartózkodással elfogadta. Schmuck Erzsébet (LMP) - a Minisz terelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem indulnak meg a 20142020 közötti időszakra szóló uniós források kifizetései?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet, az LMP képviselő asszonya, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Miért nem indulnak meg a 20142020 közötti