Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Javulnak-e hazánk demográfiai mutatói?” címmel - ELNÖK: - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3577 indítsa el. Érdemes elgondolkodnunk, mi mindent kell megtenni az államnak, a civil szervezeteknek, a családoknak és azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak, ahhoz, hogy a lakossága gyarapodjon. Közös munkára van szükség, hiszen az állam és az általa nyújtott támogatások összességében még nem vezethetnek gyarapodáshoz. Választ kell találnunk azokra a problémákra, amelyek az élet különböző területein jelentenek akadályt a gyermekvállalás előtt. Il yenek lehetnek: a munkahelyi diszkrimináció, a pártalálási nehézségek, instabil párkapcsolatok vagy a munka és a magánélet összeegyeztetésének kihívásai. A kormány az elmúlt öt év alatt számos olyan intézkedést hozott, amelyek többsége forintban kifejezve is a családok gyermekvállalási szándékát segíti, valamint olyan szemléletformáló programokat hirdetett, melyek a párokat a gyermekáldás elfogadására ösztönzik. Fontosak a támogatások, hiszen megfelelő ösztönzőkkel talán elérhető, hogy a jelenlegi gyermeksz ám helyett megszülessenek azok a gyermekek is, akiket fiataljaink gyermekvállalási terveik során álmodnak. A szülések számának növekedése minden magyar ember közös érdeke, hiszen ez a magyar megmaradás és jövő záloga. Mindezek alapján tisztelettel kérdezem államtitkár asszonyt: növekedette a születések száma az utóbbi időszakban, illetve milyen új intézkedések támogatják a gyermekes családokat Magyarországon? Várom államtitkár asszony megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. ) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Veresné Novák Katalin államtitkár asszonynak. VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen ezt a kérdést, hiszen azt hiszem, a demográfiai helyzetről és az előttünk álló demográfiai kihívásokról itt, a Parlament falain belül sem lehet eleget beszélni, ez az egyik legfontosabb dolog, ami bennünket a kormányzati o ldalon is foglalkoztat. Ha megnézzük a demográfiai adatokat, amire képviselő úr rákérdezett, akkor azt mondhatom, hogy 2010hez képest 2014 végére minden egyes demográfiai mutató pozitív irányba változott. Az, hogy ez mennyiben van összefüggésben a kormány zati intézkedésekkel, arra én egy példát hoznék föl: 20022010 között a házasságkötések száma 24 százalékkal csökkent, majd 2010ről 2014re 9 százalékkal nőtt. Azt hiszem, ebből is látható, hogy igenis van összefüggés, és ha továbbmegyünk a számok végigte kintésében, akkor azt mondhatjuk, hogy a népességfogyás - és itt visszautalnék Révész Máriusz képviselő úr szavaira, még mindig népességfogyásról beszélhetünk - 14 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban. A termékenységi ráta a 2010es 1,26ról 2014re 1 ,41re nőtt. Ez mit is jelent? Ez azt jelenti, hogy 10 családba átlagosan 12 gyermek született 2010ben, 2014ben pedig átlagosan 14 gyermek. Ez még mindig nem elég, az lenne a jó, ha 10 családba átlagosan legalább 21 gyermek születne vagy lehetőség szerin t még ennél is több, de az, hogy a tendencia kedvező, azt mindenképpen kijelenthetjük. Ha a születésszámok növekedését nézzük, akkor 2014ben 3,2 százalékos növekedést tapasztalhattunk, ami az elmúlt 30 év legnagyobb növekedését jelenti. Tehát azt hiszem, ez egy igen komoly eredmény, főként, ha azt vesszük, hogy egy negatív Ratkóhatással számolva a szülőképes korban lévő nők száma az elmúlt időszakban is csökkent, és még az előttünk lévő időszakban is folyamatosan csökkenni fog. Kiemelném még a terhességme gszakítások számát is, illetve ennek a változását. Ez 20102014 között 20 százalékos csökkenést mutatott, úgyhogy kimondhatjuk azt, hogy minden egyes demográfiai mutató az elmúlt négy évben - és bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakban is ez a tendenci a marad meg - pozitív irányban változott. Ez véleményem szerint nagyban köszönhető