Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 13. szerda (73. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
3452 erre adott kormányzati válaszokat, hiszen ezek egyrészt segítenének nekünk is azt illetően, hogy esetleg támogatni tudjuk ennek a javaslatcsomagnak minél több részét, másrészt pedig a választók irányába is ér demes lenne bizonyosfajta homályokat eloszlatni. (13.00) Ami talán a legérdekesebb része ennek a csomagnak, az a közbeszerzési eljárásokhoz, illetve az uniós források felhasználásához kapcsolódó terület, ahol lényegileg azt látjuk, hogy egy jogosultságot v ezet be a kormányzat, „jogosult a GVHnak átadni az érintett közbeszerzés, szerződés, illetve a szerződésmódosítás ellenőrzése révén rendelkezésre álló bármely iratot” kerül bevezetésre a törvényjavaslatban. Itt azt nem értjük, hogy miért csak jogosult. Te hát adott esetben, ha bármilyen visszaélés gyanúja merül fel - sokszor hallottuk nemcsak a GVH, de más szervek részéről is azt a teljesen jogos kifogást, hogy elindítanák az eljárást, lefolytatnák, de egyszerűen nem jutnak hozzá a szükséges iratokhoz. Nem kapják meg azt a dokumentációt, ami alapján fel lehetne lépni. Hát akkor mi az, hogy csak jogosult? Teljes mértékben indokolt lenne az, főleg kiemelt beruházások esetén, hogy ahol visszaélés gyanúja merül fel, kötelező jelleggel nemcsak hogy kerüljön a tel jes dokumentáció átadásra, megőrzésre, hanem bizony folytassák le azokat a vizsgálatokat, amelyek révén tisztítható a magyar nemzetgazdaság. Valódi piaci versenyhez hasonló folyamatokhoz kerülnénk közelebb. Nem azt mondom, hogy el lehetne érni, mert ilyen gazdaságpolitika mellett nem lehet tiszta piaci versenyt elérni, de legalább közelíteni lehetne afelé. Ide jöhetne akkor egy közbeszerzéseket érintő csomag. A Jobbik ezt letette az asztalra. Nagyon sajnáljuk, hogy itt sem artikulált érdemi véleményt a korm ányzat. Közbeszerzési és közbeszerzési eljárásokat illető csomagunk három legfontosabb eleme mi lenne? A meghívásos pályázatok, eljárások azonnali megszüntetése, hiszen ez a korrupció melegágya. Mind az MSZPkormányok, mind a Fideszkormányok alatt látható volt az az elképesztő visszaéléstenger, ami ezekkel kapcsolatban felmerült. Itt 10 százalékos, 20 százalékos önkormányzatokról már szállóigék születtek Magyarországon, ami szánalmas, és a nemzetgazdaságot elképesztő módon csonkítja, pusztítja és torzítja. Tehát ez fenntarthatatlan állapot. Második pontként a kiemelt beruházások automatikusan történő vizsgálatára tettünk javaslatot egy olyan állami hatóság vagy szerv által, amely nem a kormány, hanem közvetlenül az Országgyűlés ellenőrzése alatt áll. Itt, e bben a csomagban egyébként benne lehetne egy hasonló, tehát nem látjuk azt a kizáró okot, ami miatt ötévnyi, majdnem végig kétharmados kormányzás után a kormányzat egy ilyet ne tudott volna meglépni, ha akarta volna ezt. Harmadik pontban pedig az elfogadha tó árakról illene egy képletet felrajzolnunk, hogy melyek azok az árak, mondjuk, egy kiemelt beruházás esetén, amelyeket piaci folyamatok még indokolhatnak, és melyek azok, amelyeket már nem. Ily módon a visszaélések 90 százalékát a rendszerből ki lehetne zárni. Nagyon fontos az, hogy kisvállalkozókat az önök javaslata szerint lehessen csak figyelmeztetni bírságok helyett. Nagyon fontos - de azért a két modellt vessük már össze! Az egyik az eseteknek a 23 százalékát érinti, a másik az esetek 90 százalékát, és nehogy már az legyen a vége, hogy a rendszerszintű megoldás megint az ellenzéki padsorokból jön, önök pedig simogatják azt a bizonyos problémát, de azért érdemben nem foglalkoznak vele! Tehát nagyon kérem, hogy fogadják be a jobbító módosító javaslatok at. Adják be a saját nevük alatt, ez senkit nem fog zavarni ebben a Házban, csak történjen valami ezen a téren, és még egyszer mondom, az egésznek akkor van értelme, ha a transzatlanti beruházási megállapodás mentén a kormány végre át vagy bt mond. Tehát mondják azt, hogy támogatják, és akkor lefolytatjuk azt a politikai csatát, amelynek révén megpróbáljuk önöket meggyőzni arról, hogy ez értelmetlen, ez Magyarország számára elképesztő veszélyeket rejt. Vagy jelentsék ki, hogy nem támogatják, és akkor több ször ezt nem kell felhoznunk, nem lesz erről ennyi vita, és az érdemi kérdésekre talán több idő, energia marad.