Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 12. kedd (72. szám) - A biológiai sokféleség megőrzésének 2015-2020 közötti időszakra szóló nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK:
3390 Na most, a program átalakításakor a következőkre kellett figyelemmel lenni. Az egyik az az, hogy az agrárium számára az összes forrás valóban nőtt a hét év vonatkozásában, azonban a vidékfejlesztési forr ás, benne az agrárkörnyezetgazdálkodás csökkent. Tehát a kormányzat tehette volna azt, hogy változatlan szerkezetben tovább folyósítja a forrást, változatlan szerkezetben, amelyben állapodjunk meg abban, hogy azt változtatni kell, tehát azért, hogy a gyep ek felé, az érzékenyebb területek felé fordítsuk a támogatást, az lehetetlen, hogy a csökkenő forrást továbbvigyük, ezáltal még kisebb mozgásteret adva az elkövetkező időszaknak. Tehát egészen biztos az, hogy ugyanazok, ugyanannyit, ugyanolyan hosszú ideig nem kaphattak volna forrást, és más lehetőség nem volt, csak az előző helytelen programnak a továbbvitele. Tehát ezért dolgozza át a kormányzat az agrárkörnyezetgazdálkodási programot. (Harangozó Gábor István: Két éve megszületett! - Heringes Anita: …és ezért nem kapott senki.) Z. Kárpát Dániel képviselő úr a szabadkereskedelmi egyezményt említette meg most is a GMO kapcsán. Itt újra és újra el kell hogy mondjuk, hogy Magyarország a GMOmentesség pártján áll, elsőként csatlakoztunk a Duna Szója Szövetségh ez. Ideillően azért hadd mondjam el, hogy mi nem azt gondoljuk, hogy csupán a szója lenne az a takarmánynövény, amelynek az importfüggőségétől meg kellene szabadulnunk, és azt kellene kiváltani hazai takarmánnyal. A Növényi Diverzitás Központban jelentős g enetikai tartalék van, mintegy száz növényfajtáról tudjuk igazolni, hogy takarmánynövényként felhasználható. (19.10) Sallai Róbert Benedek képviselő úr a táblázatban szereplő Xeket nehezményezte. Itt a táblázatban természetesen egyegy célkitűzésnek a fő felelőseit nevezzük csak meg, és nyilvánvalóan a megvalósításban más tárcák is részt vehetnek, sőt részt is kell venni a tárcákon kívül az egész társadalomnak is. Mindent összevetve köszönöm azt, hogy hozzájárultak kérdéseikkel, megjegyzéseikkel ennek a pr ogramnak a sikeréhez, amelyhez a forrásokat egyébként a következő ciklusban az energiahatékonysági operatív program tartalmazza. Az elkövetkező hét esztendőre 30 milliárd forintot tervezünk az élőhelyfejlesztésekre, fajmegőrzési beavatkozásokra, a szüksége s kezelési infrastruktúrákra, a természeti értékek bemutatására, tehát a természetvédelemre fordítandó forrásokat szinten tudjuk tartani az előző időszakhoz képest, amikor több mint 100 ezer hektáron javult a környezeti állapot. Emellett természetesen a LI FE programban is részt fogunk venni, és ahhoz a hazai társfinanszírozást biztosítani fogjuk. Úgyhogy hadd nyugtassam meg a képviselő hölgyeket és urakat, hogy szó nincs arról, hogy a kormányzat a természet ügyét valamiféle mostohaként kezelné. Hiszen a for rások akár a vidékfejlesztési programon belül, akár a közös agrárpolitika mindkét pillérén belül soha nem látott mértékűek. Az intézményrendszert amikor felemlítik, mindig azt a példát szoktam felhozni, hogy vajon ma a természetvédelem számára az lennee a jó, ha lenne 10 százalékkal több természetvédelmi őr, vagy az a jó helyzet, amit a közös agrárpolitika hozott létre, hogy 30 százalékát a zöldítésre kell fordítani. Egészen biztos vagyok, hogy egyetlenegy tagállam saját magától nem vállalta volna azokat a kötelezettségeket, ami akár az ökológiai célterületet jelenti, akár a biodiverzitás területén lévő elvárásokat, akár a gyepterületek megtartását jelenti. Ez egy jelentős változás az eddigiekhez képest, és ennek az ellenőrzését, betartását például nem a t ermészetvédelmi intézményrendszer, hanem maga a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal is végzi, bevonva ebbe a tevékenységébe. Összegezve, hadd köszönjem meg mind a támogató, mind a kritizáló gondolatokat, és én biztos vagyok abban, hogy ha ebben a hangne mben tudjuk folytatni ezekben az ügyekben a diskurzust, akkor eredményesek leszünk az elkövetkező esztendőkben. Még egyszer köszönöm a figyelmet. ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 órái g van lehetőség.