Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 12. kedd (72. szám) - A biológiai sokféleség megőrzésének 2015-2020 közötti időszakra szóló nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK:
3384 10., 12. jogcímnél teljes mértékben kimaradtak a végrehajtásból. Ez védett fokozat, ami erdők e setében például kifejezetten probléma. De ugyanígy probléma az, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mindössze két jogcímen, a 11., 12. jogcímen lett megnevezve végrehajtó szervként, holott lényegesen több finanszírozást tud megvalósítani, péld ául a negyedik pilléres támogatásokból lényegesen több feladattal. A legnagyobb problémát ott látom, hogy a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek - amit a szöveg is így említ, megint minden bizonnyal arról van szó, hogy benyújtás elő tt nem lett aktualizálva, csak azt nem tudom, hogy ilyenkor mi történik, majd egy hónap múlva visszahozzák, hogy átírják ezeket kormányhivatalokká, vagy így marade, de még egyszer mondom, elfogadom az indokát államtitkár úrnak. Tehát a környezetvédelmi, t ermészetvédelmi és vízügyi felügyelőségeknél gyakorlatilag négy jogcímet említ meg, ahol szerepe van. Az összes többi engedélyeztetésnél elvonja ezeket a jogcímeket. Tehát ott lényegesen több, gyakorlatilag majdhogynem minden elemén keresztül lenne feladat a és felelőssége az engedélyező hatóságnak. Nem lehet biológiai sokféleséget védeni úgy, ha az építési engedélyeztetés, vagy bármi más, ami egy kormányhivatalhoz tartozik, ne lenne itt megnevezve! Ugyanígy - megint visszamegyek azért csak, hogy Magyar Zolt án képviselőtársamra visszautaljak, mondjuk, a veszélyeztetett fajok kereskedelmével kapcsolatban - a rendőrségnek mindössze ehhez az egy akcióhoz, a 18ashoz van bejelölve a szerepe. Az illegális fakivágások mennyisége védett területeken, az illegális kil övések védett fajok esetében, általános természetpusztítás, általános környezetpusztítás, mindegyiknél ott kellene lennie a rendőrségnek, és sehol nincs, és nincs megnevezve ugyanezeknél a Belügyminisztérium sem! Tehát ezeknél a végrehajtó feladatoknál nin cs letisztázva ez a táblázat, ami azért probléma, mert a stratégia végrehajtásánál jelentkezni fog az a háttér, hogy ki a felelős, ha ez pontosan nem deklarálja azt, hogy kiknek kell ezeket az akciókat végrehajtaniuk. Összességében, átnézte ezt rajtam kívü l más is egyébként a frakcióban, és az volt a benyomásunk, hogy tudjuk támogatni és tudjuk elfogadni ezt a javaslatot, mert irányai tekintetében véleményünk szerint támogatandó, de az biztos, hogy a záróvitáig, illetve a szavazásig ezeket a hiányosságokat legalább, amelyek a 4.2. táblázatban vannak, tehát amikre az intézményi eszközrendszer megvalósításánál utaltam, ezeket mindenképpen pótolni célszerű. Igazán boldogok akkor lennénk, ha számszerűsítve lennének a finanszírozás hátterét teremtő rendszerek, me rt megint ugyanaz elmondható, mint amit a nemzeti környezetvédelmi programnál elmondtunk, hogy forrásháttér nélkül nem jelent biztosítékot arra, hogy ez a biológiai sokféleség megőrzéséhez hozzá fog járulni. Nagyjából, azt gondolom, hogy azok, akik szakpol itikusként ezzel foglalkoznak a különböző frakciókban, akár államtitkár úr, tisztában van azzal, hogy milyen problémáról beszélünk, tehát naponta hogyan veszítünk el fajokat szerte a világból, hogyan csökken a biológiai sokféleségi index szerte Európában, hogyan hozunk egyre rosszabb mutatókat agrárélőhelyeken történő biológiai sokféleségben, tehát ha ez a nemzeti stratégia alkalmas lesz arra, hogy az ágazati szakpolitikákat, beleértve, mondjuk, ebbe az agrártámogatási rendszereket, valamilyen szinten befol yásoljuk, akkor ez használható lesz és jó lesz. Ha erre annyi lesz a szándék, mint az elmúlt négy évben volt vagy mint a második Orbánkabinetben, akkor sajnos ez csak papírgyártás, és egymás idejét raboljuk itt, mert nyilvánvalóan akkor ez semmit nem fog érni. Ismét azt tudom kívánni államtitkár úrnak, hogy legyen meg a kormányzati szándék és a megfelelő háttér ennek megvalósításához, és abban bízom, hogy a 2016os költségvetés tárgyalása során az ennek a stratégiai tervnek a megvalósításához szükséges pén zügyi források tervezését látni fogjuk a költségvetésben. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Schmuck Erzsébet tapsol.) ELNÖK :