Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 12. kedd (72. szám) - A biológiai sokféleség megőrzésének 2015-2020 közötti időszakra szóló nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről:
3382 meg egy halom más dolgot, amikor teljesen eltért az eredet i iránytól. De ez a stratégia is nagyon szimpatikus, jó irányokat vet fel. Tulajdonképpen támogatandó az a stratégiai ambiciózus célkitűzés, ami ebben szerepel. Bocsánatot kérek, szeretnék helyesbíteni: azt mondtam, ritkán követi azt, amit ígér, a földoszt ásban, földrablásban, trafikban meg ilyenekben folytatták tényleg, tehát néha megtartották, de az összes többire gondoltam most. Rátérve erre a stratégiára, átnéztem a teljes anyagot. A magam részéről azt gondolom, hogy egy ilyen jellegű, részben politikai célokat szolgáló stratégiának ennél lényegesen részletesebbnek nem kellene lennie. Nagyjából átfogóan kezeli a helyzetet. Hadd mondjam el, hogy az első 45 oldalig jóformán azt mondhatom, hogy abban semmi kivetnivalót, hibát nem találtam. Véleményem szerin t teljesen korrekt helyzetértékelést ad. Azt feltételezem, hogy ezt szakemberek csinálták és nem fideszesek, mert gyakorlatilag valós képet ad Magyarország természeti állapotáról, akár az erdők állapotáról, akár a vadgazdálkodással kapcsolatos problémákról . Teljesen valós képet ad a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek helyzetéről. Valljuk meg, hogy ezek az eredmények nem nagyon megnyugtatóak. Ha azt nézzük, hogy a közösségi jelentőségű élőhelytípusok természetvédelmi helyzete hazánkban közel 60 százalé kban nem kielégítő, ha a közösségi jelentőségű fajok helyzete 53 százalékban nem kielégítő, akkor lássuk be, hogy ezek megpróbálnak minden bizonnyal reális képet adni. Ugyanígy külön nagy örömömre szolgál, hogy kiemelten, önálló fejezetként kezelik a gyepg azdálkodás és legeltetéses állattartás viszonyait. Nyilvánvalóan itt is azt a rendkívül kedvezőtlen tendenciát, ami a rendszerváltás óta zajlott, teljesen tényszerűen írja le. Leírja azt, hogy a legeltetéses állattartás miként szorult vissza, az országban hogyan csökkent a gyepművelési ágban lévő területek. Tehát teljes mértékben szimpatikus volt az, hogy megpróbált ebben is következetes, valós képet adni. Ez ugye, nem minden esetben így történik, amikor a kormány saját helyzetét értékeli, tehát tényleg örv endetes volt ez. Az erdőállomány tekintetében hadd mondjam el, amikor a természetes erdők és a természetszerű erdők arányát néztem a faültetvények és kultúraerdők tekintetében, megint teljesen jó helyzetértékelést kaptunk. Viszont hadd említsem meg, hogy n em olyan régen, amikor az ingatlannyilvántartással kapcsolatos jogszabályokat tárgyaltuk, akkor a Fidesz nem támogatta azt a módosító indítványt, amelyben kezdeményezte képviselőcsoportunk azt, hogy végre ideje lenne, hogy megkülönböztessük a faültetvények et az erdőktől, és a biológiai, ökológiai értelemben vett erdő a művelési ág tekintetében a földhivatali nyilvántartásban is elkülönüljön. Milyen sokat jelentene most az a biológiai sokféleség stratégiában, ha ez a művelési ágban való különbség megjelenne! Következetesen használja adatforrásként a rendelkezésre álló tudományos hátteret, a Szent István Egyetem Országos Vadgazdálkodási Adattárában aggasztóak azok a grafikonok, amelyek akár a nagyvadállomány növekedéséről, akár az őshonos apróvadállomány csökk enéséről szólnak. Nyilvánvalóan ezek rámutatnak azokra a feladatokra, amelyek e tekintetben szükségesek. És akkor elérünk a 43. oldalig, ahol viszont a nemzetközi finanszírozások során a biológiai sokféleség megőrzési szempontjai nagyobb mértékű érvényesít éséről van szó. Itt már rögtön van egy kis gondom, mégpedig az, hogy a korábbi években, az önök által bírált MSZPs években az akkori kormányzat számos problémája mellett azért egyvalamit megtett: nem volt olyan LIFEprogram, hogy ne tette volna hozzá a ne mzeti önrészt, hogy ösztönözze a pályázókat. Jelen pillanatban még a kormányzati pályázóknak is úgy kell kuncsorogniuk, hogy meglegyen az önerő, és máshonnan kell szerezni forrásokat. Márpedig az ilyen jellegű európai uniós források támogatási intenzitása jelentős mértékben lecsökkent. Tudok mondani konkrét példákat, hogy most hol és milyen helyzetekben kellett megoldani másképp az önerő mértékét. Tehát amikor ezt tervezzük és a biológiai sokféleség megőrzéséről beszélünk, akkor nagyon fontos lenne, hogy eh hez szintúgy, mint a környezetvédelmi programhoz, a megfelelő forrásokat hozzárendeljük. Nos, eljutottunk a 45. oldalig, ameddig azt mondom, hogy helyzetértékelés tekintetében teljes mértékben egyet tudtam érteni a helyzetelemzésekkel, jelentős részben elf ogadtam azokat. És itt