Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 12. kedd (72. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
3264 Nekem volt lehetőségem másfél héttel eze lőtt az Ápolók Országos Egyesületének kongresszusán ott lenni és meghallgatni őket; nem mintha nem tudtam volna, hogy milyen helyzetben van az egészségügy. Tudják, a parlamenti pártok mindegyike meghívást kapott ide, és egyetlenegy párt volt, amelyik nem j ött el: az a Fidesz, aki kormányoz. Azt gondolom, hogy ez egy üzenet az egészségügyben dolgozók felé. Azt érzékeltük ezen a konferencián, illetve kongresszuson és természetesen itt az országban is, hogy az egészségügyben dolgozók helyzete egyre rosszabb. A z ápolók háromnegyede folyamatos betegmozgatás miatt két vagy három mozgásszervi betegségben szenved. Ezt ott mondták el a szakdolgozók a kongresszuson. Egy ápoló gyakran 40 beteget lát el egyedül. A szakdolgozók túlterheltek, a fekvőbetegellátási osztály ok többségénél nincsenek pihenőszobák, az ápolók nem kapnak védő- és munkaruhát, és kapaszkodjanak meg: a Központi Statisztikai Hivatal adatait hozom ide, az átlagjövedelmük mindössze 97 ezer forint. Hangsúlyozom: az átlagjövedelmük 97 ezer forint. Ez az ö sszeg 40 ledolgozott év után sem éri el a bruttó 160 ezer forintot. Ennek következtében egyre nagyobb a leszakadás más ágazatokhoz képest is. És bizonyára önök is hallották a Tárki legfrissebb kutatását: soha nem látott kivándorlás fenyegeti Magyarországot . Kedves Barátaim! Nem szeretnék riogatni, de a társadalombiztosítási alrendszerek finanszírozása néhány éven belül az összeomlás határára fog kerülni, ha ilyen mérvű az aktív dolgozók, az aktív foglalkoztatott korúak kivándorlása az országból. 201012 köz ött, ha megnézzük a statisztikai adatokat, radikálisan nőtt a migrációs potenciál; valamelyest csökkent 2013ban, és ’14ben újra dinamikusan növekedett. Tavaly óta ismét megnőtt a külföldi munkavállalást tervezők aránya, a kivándorolni szándékozók aránya pedig az 1990 óta mért legmagasabb értéket mutatja minden egyes mutatóban. Radikálisan nő a rövid távú munkavállalási hajlandóság, radikálisan nő a hosszú távú munkavállalási hajlandóság, és a múlt évhez képest, kedves barátaim, áprilisban duplájára nőtt a kivándorolni hajlandók száma. Semmit nem csökkent - ahogy látom - az egészségügyi dolgozók migrációja az elmúlt évben. Ezrével kérik most is a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást az Egészségügyi Engedélyezési Hivataltól. Tessék megkérdezni, hogy milyen adatokat tudnak produkálni! Az orvosok közül legtöbben a múlt évben, 59en háziorvosi képesítéssel vándoroltak ki az országból. Az aneszteziológusok követték őket, 53 távozott az országból; a belgyógyászok 51en. A távozók között 35 sebész volt, 33 csecsemő- és gyermekgyógyász, 22 szülésznőgyógyász, 20 pszichiáter, 16 klinikai onkológus és neurológus. 95 fő távozott, mióta beadtam az interpellációmat két héttel ezelőtt. Hangsúlyozom: két héttel ezelőtt adtam be egy interpellációt, és azóta 95 egész ségügyi dolgozó hagyta el az országot. És kapaszkodjanak meg: már nemcsak Nyugatra mennek, hanem Romániába is. (CsengerZalán Zsolt: Jézus!) És itt elmondták a követeléseiket az egészségügyi dolgozók. Engedjék meg, hogy én is elmondjam most, mert nincs emb er, aki elmondja az Országgyűlésben, hogy mit követelnek az egészségügyi szakdolgozók. Elsősorban azt követelik, hogy ágazati stratégia az egészségügyi szakdolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására kerüljön elfogadásra. Második követelésük: a szakdo lgozói életpályamodell azonnali bevezetését kérik. Harmadik követelésük: a bértárgyalás azonnali megkezdését és szektorsemleges megvalósítását kérik. Negyedik pontként kérik az 50 ezer forint/hó alapilletmény emelését 2015ben. Ötödik pont: a változó bérek nek a már rendezett alapilletmény szerinti bérszámfejtését kérik. Hatodik pont: a szakdolgozók közösségi közlekedésének támogatását kérik. Hetedik pont: a szakdolgozók kafetériarendszerének bevezetését kérik. Nyolcadik pont: védő- és munkaruha, valamint mu nkacipő minden egyes szakdolgozónak. Kilenc: nővérszállók létesítése mindenhol. Tíz: szakdolgozói hatáskörök tisztázása. Tizenegy: ágazati stratégia a hiányszakmák felszámolására. Tizenkettő: az ápolásügy képviseletének megerősítése az egészségügyért felel ős államtitkárság struktúrájában.