Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Az energiahatékonyságról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
3241 (1) bekezdése szerint megfelel az abban támasztott alkotmányossági, jogi, jogalkotási, szakmai követelményeknek. A bizottság nem nyújtott be részletes vitát lezáró módosító javaslatot, és a törvényjavaslat részletes vitáját 2015. április 21e i ülésén le is zárta. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen jogszabály elfogadásával a nemzeti energiastratégia keretrendszerébe illeszkedő nemzeti energiahatékonysági cselekvési terv megkapja azt a megfelelő jogszabályi környezetet, amely lehetővé teszi azt, hogy a most nagyságrenddel megnövekedés előtt álló európai uniós és állami forrásokból képződő pénzügyi eszközök, alapok a lehető legnagyobb hatékonysággal kerüljenek felhasználásra, valóban állami, és ahogy itt az előttem szóló képviselő úr is említette, önkormányzati fejlesztések, beruházások keretében. De azt rögzíteni kell, hogy a szóban forgó miskolci beruházás is alapvetően európai uniós, illetve hazai állami forrásokból, kormányzati költségvetési forrásokból valósulhatott meg. Ez a keretrendszer, am ely így létre fog jönni, a stratégia, a cselekvési tervek, a jogszabályi környezet, illetve a pénzügyi alapok, pénzügyi eszközök és a kellő szakmai háttérstratégiák, részletes stratégiák - az épületenergetikai, épületkorszerűsítési stratégiát is ebbe bel eértve - lehetőséget biztosítanak arra, hogy a következő 45 esztendőben jelentős energiamegtakarításokat tudjon elérni Magyarország. Egyetlenegy dologra kell odafigyelni, és ez a bizottságban is megfogalmazódott, az pedig az energiastatisztika pontosságán ak, illetve kiterjesztettségének a megerősítése, annak érdekében, hogy az elvégzendő energiahatékonysági beruházások, fejlesztések hasznosulását is le lehessen mérni, hogy mekkora megtakarításokat, energiamegtakarításokat lehet a különböző területeken a kü lönböző technológiák általi beavatkozással elérni. Emellé persze egy kiterjedt monitoringrendszerre is szükség van, annál is inkább, hiszen az európai uniós források egy jelentős része az éghajlatváltozással kapcsolatos kibocsátáscsökkentési feladatokra fo rdítható, és itt a pontos elszámolás érdekében egy erős monitoringrendszer fölállítása is szükséges. A Fenntartható fejlődés bizottsága többségi álláspontja szerint a törvényjavaslat alkalmas az energiahatékonysággal kapcsolatos állami, önkormányzati, ille tve gazdasági feladatok keretszabályozási feladatainak betöltésére. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönjük. A bizottság kisebbségi véleményét két előadó adná elő, de egyikük sincs a teremben, ezért tovább kell hogy lépjünk. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, ennek értelmében Józsa István képviselő úré a lehetőség. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazás előtti módosítókról vitatkozunk, tehát nem akarok visszamenni az általános vitába n elhangzottakhoz, viszont azért itt is van elég sok kritikai észrevételünk. A Törvényalkotási bizottság anyagaiban… (Zaj, beszélgetés a Jobbik soraiban.) Megkérném elnök urat, hogy a képviselőtársait próbálja egy kicsit ösztönözni, hogy alacsonyabb hangsz ínt vegyenek fel. Elég erős hangon beszélek, de túl közel vannak itt hozzám fizikailag - nem eszmeileg, fizikailag. (Derültség az MSZP soraiban.) Tehát a Törvényalkotási bizottság anyagaiban szereplő módosítások túlnyomó többsége mindössze a helyesírási hi bák javítására, jogtechnikai pontosításokra, megfogalmazásbeli pontosításokra terjed ki, illetve olyan apró pontosítás, mint hogy például a távfűtés mellett jelenjen meg kötelező jelleggel mindenütt a távhűtés is, természetesen, ahol erre technikailag lehe tőség van. Érdemi módosítást tartalmaz az anyag néhány pontban, három pontban. A módosító javaslat 11. pontja rögzíti, hogy a kormányzati épületek évi 3 százalékos felújítási kötelezettség alá tartozásának