Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Akinek nincs befektetése, az annyit is ér? A banki kárpótlásokra van pénz, de arra, hogy a legszegényebbek ne maradjanak ellátás nélkül, már nincs?” címmel - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
3190 támogatás, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, az időskorúak járadéka, az alapösszegű és emelt összegű, valamint a kiemelt ápolási díj, az alanyi és normatív közgyóg yellátás, valamint még idesorolandó az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság igénybevétele céljából kiállított hatósági bizonyítvánnyal kapcsolatos ügyintézés. Ezeket mind tehát az eddigi önkormányzati önrész nélkül teljes mértékben, száz százalékba n költségvetési forrásból finanszírozzuk. A többi korábbi segély helyére pedig a települési támogatás lép, de e támogatás anyagi alapjának megteremtését nem pusztán az önkormányzatoktól kérjük, hiszen nem csak a helyi iparűzési adóból származó bevételeik s zolgálnak erre. A leggazdagabb pár tucatnyi településnél igen, de a többi 3150 településnél egy 30 milliárd forintos külön alapot nyitottunk arra, hogy azoknak, akiknek az adóerőképessége kisebb, magyarul, kisebb saját bevétele van és valószínűleg több ol yan ember lakik azon a településen, aki támogatásra szorul, nos, az ő esetükben igyekszünk ebből a 30 milliárd forintos új keretből támogatást adni. Akik pedig még így is nehéz helyzetbe kerülnek, azoknak az úgynevezett önhikialapnak, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok támogatási alapjának az 5 milliárd forintos idei megnövelése jelenthet segítséget. Mindemellett fontos a teljes költségvetésben látnunk, ha a segélyezésre kicsit madártávlatból, magasabb szintről nézünk, hogy a szociál is támogatásokat tekintve - ami nemcsak a segélyek, nemcsak az önkormányzatoknál közvetlen nyújtott segélyek, hanem a közmunkaprogramokat is mintegy szociális elemként tekintetbe véve , az előző évi 380 milliárd forinthoz képest több mint 30 milliárddal t öbbet, 411 milliárd forintot költünk erre a területre. 411 milliárd forintot költünk azoknak az embereknek a megsegítésére, akik nehéz helyzetbe kerültek. Egyre több embernek most már munkahelyeket tudunk adni, 400 ezerrel többen dolgoznak, mint öt évvel e zelőtt. Ez talán a legfontosabb, hiszen a szegénységből tartósan kivezető út a fiatalok számára a tanulás, az idősebbek, a felnőttkorúak számára pedig mindenképpen a munkahelyteremtés lehet. Ma 400 ezerrel több ember dolgozik, nyilván köztük nagyon sokan k özmunkaprogramban, közfoglalkoztatásban vesznek részt, de mi ennek is örülünk, hiszen ez is sokkal több, mint amit segélyből kaphatnának. A nehéz helyzetben lévőkön segít leginkább a családi típusú adózás rendszere. Amit pedig a képviselő úr a szövegében í rt az egyes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) családtámogatási formák helyett a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnál, ezeknek az embereknek az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás a rendelkezésére áll. Kös zönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon, képviselő úr! KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát, éppen abból az apropóból, amit a legvégén említett. Ugyanis egy másik tárca államtitkára azt válaszolta nekem, hogy ezres nagyságrendben vannak olyan emberek, akik ki fognak esni példának okáért a foglalkoztatást helyettesítő támogatá s és a rendszeres szociális segély kapcsolatában. Hiszen a rendszeres szociális segély megszűnt, fhtt pedig egy családban csak egyetlenegy ember kaphat, következésképpen itt több ezer ember lesz olyan, aki ellátás nélkül fog maradni. Ha madártávlatból kel l hogy ránézzünk erre az egészre, akkor bizony azt látom, hogy szétverték az egész segélyezési rendszert, és romokban hever a szociális ellátórendszer. Ahogy hallom, a konvergenciaprogram alapján további 300 milliárd forintot szeretnének kivonni az ellátór endszerből a következő években. Ha ön és a kormány igazából segíteni akarna, akkor támogatná azt az indítványunkat, amely a lakásfenntartási támogatást újra bevezetné és azt odarendelnénk a járásokhoz, a méltányossági ellátás