Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 4. hétfő (70. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - PETNEHÁZY ATTILA (Fidesz):
3077 Képviselőtársaim! Higgadjanak le, mi is végighallgattuk ezt a gyalázatos felszólalást, bekiabálás nélkül! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenleg hatályos jogszabályban is az van benne, hogy biztosítania kell a trafikot üzemeltetőnek azt, hogy a t rafikba ne lehessen belátni. Nem az van a hatályos jogszabályban, hogy olyan fóliával kell ellátni, amelyet számos trafiküzletben alkalmaztak. (Nagy zaj az MSZP soraiban.) Ugyanakkor teljesen jogos az a jogalkotói szándék, hogy ne lehessen belátni a trafik ba. Számos példát tudunk mondani más területekről is, ahol hasonló biztonsági elvárásokat fogalmaznak meg. Ugyan, mondják már meg, képviselőtársaim, hogy mely bank esetében elfogadható eljárás az, hogy mondjuk, a pénztárat semmilyen módon nem védik! Teljes en természetesen vannak olyan munkahelyek Magyarországon, ahol biztonsági okokból az utcáról való belátást korlátozni kell. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Ebben az esetben az is szempont, hogy a fiatalok és a nemdohányzók ne lássák az üzletet, ne lássák azt, hogy mi van belül, ne lássák a dohányárut. Tisztelt Képviselőtársaim! A statisztikákhoz az is hozzátartozik, hogy azzal szemben, amit képviselőtársam állított, Magyarországon az elmúlt öt évben a kormányzat átfogó intézkedéseinek köszönhetően jelentős mért ékben, 2011 óta mintegy 20 százalékkal csökkent a dohányzók száma. (11.30) Mi ez, ha nem egy olyan eredmény, ami a nemdohányzók védelmét szolgáló törvénymódosítást és az egészséges életmódra való törekvés kormányzati támogatását visszaigazolja? (Moraj az M SZP soraiban. - Folyamatos közbeszólások ugyanonnan.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel kéne szembenézni, ez a valóság. Ön, képviselő úr, bármennyire is szeretne éket verni Lázár János miniszter úr és Orbán Viktor miniszterelnök úr közé (Lukács Zoltán: Iste n őrizz!) , ez nem fog sikerülni. Az, hogy ön itt arról beszél, hogy Lázár János Orbán Viktor megbuktatása után lesz a következő miniszterelnök, lehet, hogy az önök vágya, de meg kell nyugtassam önöket, a Fidesz egységes, a FideszKDNP szövetsége töretlen ( Demeter Márta: Kiscsoport vagy nagycsoport?) , és a kormány kellő erővel végzi munkáját, és fogja az előttünk álló három évben is végezni a munkáját. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is gyalázatosnak tartom, hogy a szocialisták képviselője ilyen mondatokat ha sznál, hogy úgy viselkednek, mint a patkányok a süllyedő hajón. Szégyellje magát, képviselő úr! Szégyellje magát! (Felzúdulás az MSZP frakciójában.) Kövesse meg Lázár miniszter urat, kövesse meg a Fideszt! Tisztességes demokrata így a Magyar Országgyűlésbe n nem beszél. (Nagy zaj az MSZP soraiban.) Hadd fejezzem be! Örülök, hogy mindenki így kiabál, és nem hagynak beszélni. (Az elnök csenget.) Köszönöm szépen, elnök úr, hogy segít. Hadd zárjam a felszólalásomat azzal, amit az elmúlt időszakban már többször e lmondtunk: osztozunk azok fájdalmában, akik eltemetik szerettüket, és mindent meg fogunk annak érdekében tenni, hogy hasonló esetek Magyarországon ne forduljanak elő. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : A következő napi rend előtti felszólalásra jelentkezett Petneházy Attila képviselő úr, a Fidesz részéről: „Huszártelepen győzött a józan ész” címmel. Öné a szó, képviselő úr. PETNEHÁZY ATTILA ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtá rsak! Tisztelt Ház! A nyíregyházi Szója Miklós görög katolikus iskola ügyében bátorkodtam felszólalni. Nos, a névadó, Szója Miklós maga is megérdemelne egy külön felszólalást, de talán elég, ha csak két mondatban elmondom, hogy Szója Miklós Hodász község c igány közösségében vállalt pasztorizációs tevékenysége olyan példaértékű, hogy talán úttörő tevékenységnek is nevezhetjük. És azt is hozzá kell tennem, hogy amikor az ÁVH ezért a tevékenységéért „jutalmazni” akarta őt, akkor ez a hodászi cigány közösség me ntette meg erőteljes és együttes fellépésével azáltal, hogy a tanács elé vonultak.