Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 27. hétfő (67. szám) - A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója:
2697 nem szórakozásra, nem luxuscikkekre, élvezeti termékekre, hanem alapvetően valamiféle túlélésre biztosítja egy jóléti állam. Ezért bízom benne, hogy tud szakítani ezzel az LMP és újragondolja, és nem akar egy 5 százalékos párt szintjén megrekedni. A piacon természetesen lehet használni, lehet, hogy nem egy bankkártyát, hanem egy utalványt, ami már a javaslat címében is szerepel, hiszen „szociális kártya és utalvány” szerepel a javaslatunk címében, amivel akár a piacon is lehet fizetni. Az pedig nem igényel különösebb kommentárt, hogy az MSZPből Korózs Lajos, ráadásul e gykori államtitkárként - ez viszont már fájóbb - semmilyen szakmai kritikára nem volt képes, ez pusztán egy olcsó rasszistázásra, fasisztázásra teremtett számára alkalmat, holott ez a javaslat abszolút nem erről szól, és természetesen semmilyen rasszista m egnyilvánulás nem volt. Ez már nagyon olcsó, és ezzel már nagyon leszerepeltek. Ezért azt kérem, hogy a következő alkalommal legyen szíves legalább ezt a kétoldalas javaslatot elolvasni, és ezzel kapcsolatban érdemi kritiká t megfogalmazni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújt ott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Most pedig, tisztelt Országgyűlés, soron következik a banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. Gulyás Gergely, Mengyi Roland, Tuzson Bence, Vas Imre fideszes képviselők önálló indítványa T/4287. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Gazdasági bizottság mint kijelölt bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát T/4287/3. számon, jelentését pedig T/4287/4. számon megkapták. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/4287/6. számon, összegző jelentése pedig T/4287/7. számon a honlapon elérhető. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Ezekre mindösszesen 15 perc áll rendelkezésre. Elsőként megadom a szót Salacz László képviselő úrnak legfeljebb 8 percben, aki a bizottság előadója. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Orsz ággyűlést, hogy 2015. április 23án a Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a T/4287. számon benyújtott, a banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 26 igen és 6 nem mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az összegző módosító javaslat tartalmazza egyrészről a Gazdasági bizottság módosító indítvány át, illetve e módosító 9. pontjának korrekcióját a Törvényalkotási bizottság által. Az összegző módosító javaslat többek között rögzíti, hogy ki az, aki a másolatra jogosultak közül