Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 14. kedd (65. szám) - A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása
2395 tábornokok meg a főtisztek nagyobb százalékos mértékű emelést kapnak, mint az alacsonyabb rendfokozatúak. (Dr. Staudt Gábor: Igen.) Bólogat, ezt mondta. Ez, kérem, olyan fokú tájékozatlanság és tudatlanság, ami az égre kiált, a törvényjavaslatban ugy anis világosan benne van - és ezt százszor el is mondtuk , hogy igenis eltérő mértékű lesz a százalékos juttatás. A tábornoki kar tagjai például öt, azaz 5 százalékos mértékű illetményemelésben részesülnek most. A tisztikar egésze - beleértve valamennyi t iszti rendfokozatot - 15 százalékos mértékű átlagos illetményemelésben részesül. Az altisztek, vagyis a haderő gerincét jelentő, az egész hadsereget a hátukon vivő szakemberek meg 38 százalékos mértékű illetményemelésben részesülnek július 1jétől. És a sz erződéses katonák állománya pedig 25 százalékos mértékű átlagos emelésben fog részesülni. Ön tehát olyan rémeket fest föl most itt a Parlament mennyezetére vagy falára, amelyek egy pillanatig fenn sem álltak, és nem is értem, hogy ilyen badarságokat ön hon nan vesz. Ön nem olvasta el a javaslatot, és nem követte figyelemmel a vitát. (Dr. Staudt Gábor: Itt voltam a vitában!) Az tehát, amit ön kifogásol, benne van a törvényjavaslatban. Hát kiszámíthatóak ezek a százalékok és ezek a mértékek a szorzókból és a k ülönböző táblázatokból! Tehát ez, amit ön hiányol, benne van a törvényben, és így van benne, ahogy én elmondtam. (Dr. Staudt Gábor: Mit vesznek el tőlük?) Ugyanakkor a szerződéses veteránok nemkívánatosak a hadseregben - ezt mondja. Na, ilyen nincs a törvé nyjavaslatban, egyáltalán szerződéses veterán, mint olyan, nem is létezik, tehát ön badarságokat beszél e tekintetben is. (Dr. Staudt Gábor: Nem érti a miniszter úr…) Az előző kérdés benne van a törvényben, ez meg egyáltalán benne sincsen. No, az etikai kó dex kérdését többen felvetették. (Az elnök csenget.) Egy pillanat múlva befejezem, elnök úr! Természetesen semmilyen önkényességről nincsen szó, alkotmányos rendeletalkotási felhatalmazásról van szó, nem lehet mindent törvényi szinten szabályozni. Az állam polgári jogok pedig - az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint - alapvető tekintetben csak törvényben korlátozhatók. (Az elnök ismét csenget.) Tehát az önkénynek még a veszélye sem vethető fel e tekintetben. Köszönöm még egyszer megtisztelő figyelmü ket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a mai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalok legkorábban 11 óra 10 perckor kezdődnek, tehát 11 óra 10 percig szünetet rendelek el. (Szünet: 10.48 - 11.22 Elnök: dr. Latorcai János Jegyzők: Gelencsér Attila és Gúr Nándor) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Felké rek mindenkit, miniszter urat is, hogy foglalja el a helyét a patkóban, ellenőrizze, hogy kártyáját megfelelően elhelyeztee. Határozathozatalokra térünk át. A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény mó dosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása Soron következik a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása . Mivel az előterjesztéshez részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat nem érkezett , és a Törvényalkotási bizottság eljárásának kezdeményezésére sem került sor, most az előterjesztés eredeti szövegéről határozunk.