Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 13. hétfő (64. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. LEGÉNY ZSOLT, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2346 szabályozni az ő jogait és kötelezettségeit. Nyilván fontos az, hogy ennek a használatnak a során a rendeltetésszerű hasznosításról, a termőföld védelméről, megőrzéséről gondoskodjon a föld használója. A bizottsági ülésen felvetődött még, hogy van egy olyan bekezdése ennek a javaslatnak, aminek az elhagyására tettem javaslatot a 9. § (4) bekezdése értelmében, hiszen itt bizonyos szervezetek számára az önálló gazdasági egység fenntartását lehetővé tette volna a jogszabály, ugyanakkor erre vonatkozóan az államháztartási törvénynek vannak már rendelkezései, és érdemes figyelembe venni a korábbi rendelkezéseket, és nem érdemes külön kitételeket tenni, hiszen ezekben az esetekben százfős állomány fölött engedi meg csak általános szabályként azt, hogy önálló gazdálkodási egységgel rendelkezzenek szervezetek, és nincsen különösebb indoka an nak, hogy ezt kiterjesszük olyan formában, hogy a tevékenységi körre, jellegre tekintettel kisebb ilyen szervezeteknek is megengedjük az önálló gazdálkodási egység létrehozását. Így arra tettem javaslatot - és ezt egyébként elfogadta a bizottság is , hogy itt is az általános szabályt alkalmazzuk. A Fenntartható fejlődés bizottságának is voltak ezzel kapcsolatban indítványai, de az indítványait a Törvényalkotási bizottság nem támogatta, hiszen nagyon lényeges elemeire vonatkozott volna és azt annullálta vol na ennek a javaslatnak, hiszen ennek a javaslatnak az egyik legfontosabb része az, hogy egységes tulajdonosi joggyakorlás alakuljon ki Magyarországon az állami tulajdonok esetében, és ne legyen kettős, különböző gyakorlat is akár és különböző szakmai felké szültség is, e mögött a gyakorlat mögött egységes szerződési rendszernek és szerződéses gyakorlatnak is létre kell jönnie. Ennek megfelelően érdemes tehát egy olyan rendszert alkotni, amikor az állami földeket egységesen kezelik Magyarországon. Ennek megfe lelő garanciáknak is érvényesülnie kell. Természetesen az egységesség mellett nyilván a szakmai hozzáértésnek is emelkednie kell. Egy egységes rendszerben jobban működhet az állami földeknek a hasznosítása, mint egy széttagolt rendszerben. Ennek megfelelőe n fogadta el tehát a határozatát a Törvényalkotási bizottság, és javasolja az Országgyűlésnek, hogy az összegző módosító indítványnak, illetve az összegző jelentésnek megfelelően a jogszabályt fogadja el. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból. ) ELNÖK : Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, maximum hétperces időtartamban. Megadom a szót Legény Zsolt képviselő úrnak. DR. LEGÉNY ZSOLT, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Törvényalkotási bizottságban valóban kialakult egy polémia a törvényjavaslattal kapcsolatosan, de ez nem meglepetés, hiszen az ellenzéki pártok már elmondták a törvényjavaslat általános vitájánál is, hogy ezzel a jogszabálytervezettel bizony gondunk van. Tuzson képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy ennek a jogszabálytervezetnek az a lényege, hogy az állami földvagyon esetében egy egységes kezelési gyakorlatot valósítson meg. Nekünk meg teljesen más erről az álláspontunk, mi azt gondoljuk, hogy a kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy elvegye a nemzeti parkoktól a kezelésükhöz tartozó földterületeket. Így végképp valósággá válik a nemzeti parkok önálló gazdasági tevékenységének a megszüntetése . Eddig már egy 40 százalékos költségvetési elvonással sújtották a nemzeti parkokat, most pedig még elveszik tőlük a földet is. Azt gondoljuk, hogy ez egy kifejezetten olyan joggyakorlat, amit nem lehet támogatni, sőt fel kell hogy emeljük ellene a szavunk at. És bizony élünk azzal a gyanúperrel, hogy ezek a földek majd újra a fideszes haverokhoz fognak kerülni ilyen vagy olyan módon. Tehát a földmutyi egy újabb fordulatának leszünk szerintünk a szemtanúi. És ahogyan említette Tuzson képviselő úr is, a Fennt artható fejlődés bizottságában kormánypárti, fideszes képviselők szavazataival fogadták el azokat a módosító javaslatokat, amelyet aztán utána a Törvényalkotási bizottságban már nem támogattak, és előzetesen a szakbizottságban, a Mezőgazdasági bizottságban sem. De megemlíthetném akár a Kövér László házelnök úr által