Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 13. hétfő (64. szám) - A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
2342 Mindezen okok mia tt fogalmaztuk meg kisebbségi véleményünket, amellyel ugye, a bizottságban magunk maradtunk, és ezt itt el kívántam mondani. A többség támogatta a jogszabálytervezetet, és támogatta ezt a sporthorgászati központú jogszabálymódosítást. Köszönöm szépen, eln ök úr. ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Most képviselői felszólalások következnek. Ennek keretében elsőként megadom a szót Magyar Zoltán képviselő úrnak. MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtá rsaim! A jelen tervezetet két részre bontanám. Egyrészt van egy normál többséget igénylő része, és van egy kétharmados módosítása is. Majd indoklom is, hogy miért tartottam ezt a kettészedést itt most fontosnak. Összességében el tudom mondani, hogy azt a l ogikát, amit elkezdtünk itt néhány éve a halászattal kapcsolatban, a halászhorgász vitával kapcsolatban, a Jobbik tudja támogatni. Úgy gondoljuk, hogy valóban a horgászatra kell a nagyobb hangsúlyt fektetni, és a jogszabályoknak azt kell támogatni, hogy M agyarország kihasználja adottságait, és egy horgászparadicsommá válhasson ez az ország, magával hozva rengeteg turistát, vendégéjszakát és soksok egyéb vidéki lehetőséget. (22.40) Úgy gondolom, a halászatnál azokat a lehetőségeket kell tudni biztosítani, amelyeket már az előttem felszólaló Sallai képviselőtársam elmondott, azaz vannak olyan területek, ahol az invazív, idegen halfajoknak a kordában tartása, visszaszorítása nem elképzelhető horgászati megoldásokkal, és szükséges maradhat a halászat. Illetve meg kell talán még említeni azokat a hagyományos, ősi magyar halászati módokat, amelyeknek a fenntartása, úgy gondolom, fontos, és nem olyan módon, hogy bezárjuk egy múzeumba, és mutogatjuk az eszközöket, hanem jó lenne, ha azért néhány hozzáértő, valódi halász maradna ebben az országban, és ilyen módon mégiscsak továbbélne ez a foglalkozás, legalább azon a szinten, hogy be tudnák mutatni, hogy őseink hogyan végezték ezt a tevékenységet sok száz éven keresztül. A módosító indítványok közül volt, ami átment, köszönöm ezúton is, hogy konstruktívan álltak a módosító indítványokhoz. Úgy gondolom, jobbá tettük ezzel a javaslatot, remélem, a végszavazásnál is ez így marad. Ugyanakkor két módosító indítványomat szeretném megemlíteni, amelyek mellett itt is szeretnék még így utólag lobbizni. Egyrészt a fogyatékkal élőket szerettem volna beemelni, hogy állami horgászjegy vásárlásakor ők mentességet élvezzenek. Ha jól emlékszem, az eredeti javaslat a vakok és gyengénlátókra szűkíti le ezt a kört. Mi szerettük v olna, ha minden fogyatékkal élő megkapja ezt az engedményt; azt hiszem, ez egy nagyon szép, korrekt gesztus lenne a kormány részéről. Illetve a negyven pluszos javaslatunkat is becsempésztem a módosító indítványok közé. A Jobbik szeretné elérni azt, hogy a férfiak esetében is negyven év munkaviszony után a nyugdíjazás megtörténhessen, és ilyen módon egy kis pluszráadásként szerettem volna elérni, hogy ez az állami horgászjegy esetében is alkalmazásra kerüljön, azaz negyven év munkaviszony után ez ingyenessé váljon, hiszen ma, jelenleg életkorhoz van ez kötve, és ezt kívántam módosítani. Így felhívom az államtitkár úr figyelmét ismét ezen módosító indítványokra, szeretném, ha az elfogadott mellé ezek is bekerülhetnének. Ahogy mondtam, a jogszabály összességéb en támogatandó. Itt a kétharmados többséget igénylő részre térnék ki egy félmondatban: Alaptörvényt módosít. A Jobbiknak komoly problémái voltak az Alaptörvénnyel, hiszen rengeteg - nem is tudom már, pontosan hány - módosító indítványt nyújtottunk be, amiv el szerettük volna az Alaptörvényt jobbá tenni. Abban bíztunk, hogy a kormányoldal is érdekelt abban, hogy ne egypárti Alaptörvénye legyen hazánknak, hanem szélesebb társadalmi megbecsültséget is elérhetett volna ezáltal, ha nemcsak a kormányoldal támogatj a, hanem mondjuk, a Jobbik is tudta volna támogatni. Ilyen módon sajnos most nem nyílt lehetőség arra, hogy