Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 13. hétfő (64. szám) - Egyes ingatlannyilvántartással és földméréssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
2330 kíván, a lehető leginkább meglegyen a lehetősége annak, hogy érdemi védelmet biztosítson a termőföldnek. Európában továbbra is a vízerózió a legmeghatározóbb, de a szélerózió és a kör nyezetszennyezés is nagyon komolyan előrelépett, és emellett a fizikai károsodás, az erdőirtásokkal és a városiasodással is nagyon nagy mértékű pusztulást és termőföldeltűnést eredményez. Épp az előbb L. Simon államtitkár úr a vita után kiment, miután ügyr endi előadását megtartotta, de pont az agglomerációs törvény, amiről itt beszéltünk, pont az ilyen kockázatok, amikor gyakorlatilag úgy megy át a parlamenten egy jogszabály, hogy meg se nézzük, hogy 80 településnek mennyi termőföldjét veszítjük el belterül etbe vonással, azok a kockázati tényezők, amelyek alapvetően csökkentik a Kárpátmedencének ezt a fontos természetierőforrástartalékát. Nem azzal szeretnénk vitázni, mint ahogy Magyar Zoltán képviselőtársam is elmondta, ami leírva vagyon a tervezetben, ha nem mindazokat hiányoljuk, amivel egyáltalán nem foglalkozott a jogszabályalkotó, és e hiányosság miatt van az, hogy ebben a formában így, míg azokat a garanciákat nem látjuk, ami hazánk természetierőforrástartalékának a védelmére irányul, addig nem tudju k ezt így támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Legény Zsolt képviselő úr, MSZP. DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy az ad ott törvényjavaslat, a termőföld védelméről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat jobbára pontosító, technikai jellegű rendelkezést tartalmaz, illetőleg adminisztratív terhek csökkentését irányozza elő, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési k épviselőcsoportja támogatni fogja a törvényjavaslatot. Ahogy említettem, több olyan rendelkezés is van benne, amelyet kifejezetten üdvözítőnek tartunk, ebből, ha megengedik, egyet emelnék ki. Gyümölcsültetvény telepítésénél a gyümölcsfaültetvények esetében háromezer négyzetméter felett, bogyósgyümölcsültetvény esetében pedig ezer négyzetméter felett engedélyt kellett beszerezni a telepítési hatóságtól a jelenleg érvényes szabályozás szerint. Bogyósgyümölcsültetvény esetében ezt az ezer négyzetméteres hatá rt a jogszabálytervezet háromezer négyzetméterre szándékozik felemelni, mármint ennek a határértékét. Azt gondoljuk, hogy ez egy támogatható jogalkotási lépés. Miként az is, hogy a telepítési engedély érvényességi idejét pedig két évről három évre emelné f el a jogszabálytervezet. Azt gondoljuk, hogy ezek olyan lépések, javaslatok, amelyeket mindenképpen támogatnunk kell. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíváne még valaki h ozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Bitay Márton államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra ülésünk második napján kerül sor. Egyes ingatlannyilvántartással és földméréssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája