Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló; A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenys... - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2046 Egyedi intervenciós ügy a szemétkartell megmentése volt. Igazán elegáns meg oldással a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvénybe pakolták bele, hogy a GVH ne vizsgálhassa a 201213 között kiírt, hulladékgazdálkodással kapcsolatos közbeszerzéseket. Ez a paragrafus egy igazi jogalkotási gyöngyszem, hogy hogyan működik a nemzeti cinizmus rendszere. A vonatkozó törvény 22/C. § szerint, jól figyeljenek: nem állapítható meg az 1996. évi LVII. törvény, tehát a versenytörvény 11. §ában foglalt tilalom megsértése az OGyHTban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében 201213. évbe n kiírt közbeszerzési eljárások során tanúsított magatartások vonatkozásában. (10.40) Miért is kapott kegyelmet az, aki ’1213ban szemétkartellezett? Nincsen erre válasz. Viszont az látható, hogy ott, ahol ilyen jogalkotási húzások vannak, ott a GVH puszt án egy díszlet, és tisztességes versenyről, ami egyébként a hazai kkvkat és a helyi gazdaságot védi, nem beszélhetünk. Ezek után - a módosítás januártól lépett hatályba - a versenyfelügyelet nem állapíthatja meg a szemétgyűjtési és hasznosítási tenderekb en indult eljárásai során a jogsértést. Egyetlen ügyben indult ilyen vizsgálat, mégpedig az Alcufer Kft.vel, a FeGroup Invest Zrt.vel és a Selector Kft.vel, valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft.vel szemben kezdeményezte a hatóság. Az eljárá st azonban a termékdíjtörvény értelmében meg kell szüntetni a felügyeletnek, ugyanis a módosítás úgy rendelkezett, hogy az elmarasztalási tilalom a már folyamatban lévő esetekre is vonatkozik és így tovább. Én azt gondolom, hogy ez egészen feketeöves arcát lanság volt akkor az Országgyűlés részéről. Így, ilyen körülmények között a Gazdasági Versenyhivatal aligha töltheti be a hivatását. De beszélhetünk a bankkartellről is. A következő történik: itt a GVH leginkább a kormány furkósbotjának a szerepét tölti be . ’13 november végén a Gazdasági Versenyhivatal 9,5 milliárd forintra büntetett bankokat azért, mert állítólag egy üzleti reggelin megbeszélték, hogy végtörlesztés miatt a kiváltó hitelek kamatait megemelik. Az üzleti reggeli pedig több éve rendszeres az e lemzők szerint. Önmagában a büntetés természetesen jogos, és helyes is a GVH eljárása. Ezek után nézzük meg, a bírság összege az egyes bankok között hogyan oszlik meg: az OTP közel 4 milliárdos, a K&H 1,7 milliárdos összeget kénytelen fizetni, a Takarékban k 1 milliós büntetéssel, a jelzáloghitelezésben egyébként komoly szereplőnek szereplő FHB pedig bírság nélkül megúszta az eljárást. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a körben természetesen szólni kell arról is, ami jelenleg METügyben történik. A MET az MVMmel , tehát az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt.vel kötött titkos szerződésével lépett be a magyar energiapiacra, a gázpiacra, és közös céget alapított a Magyar Telekommal. Ez utóbbi tranzakció ’15 második felében fog lezárulni, erről ugye, a zt írják az újságok, hogy ehhez még az érintett hatóságok jóváhagyása is szükséges - kíváncsian várjuk a fejleményeket. Jelenleg a MET felvásárolta a GDF gázüzletágát, úgy, hogy a GVH ezt engedélyezte, miközben a MET egyszerre tartozik a kormánypárt gazdas ági hátországához, és rendelkezik eléggé jelentős offshorekapcsolatokkal. Egy újabb olyan történet kerül elő az egyik piacon, ahol azt látjuk, hogy a jelenlegi kormánypárt tovább folytatja azt a politikát, amit az offshorekoalíció egyébként 1990 óta, hog y offshorecsatornákon keresztül szivattyúzzák ki az itt, Magyarországon, a magyar emberek és vállalkozások által megtermelt jövedelmet. Ráadásul a METnek a helyzetbe hozása tönkreteszi az állami, de egyébként nyereséges MVM Zrt.t, amelyik mára súlyos ve szteséget termel. Én tudom, hogy ez nem a ’13as évhez tartozik, példaként hoztam föl, hogy egyébként a GVHnak a szűkös lehetőségek között is nagyon résen kellene lennie, mert a GVHban van a remény, hogy esetleg meg tudja állítani, meg tudja gátolni az e gészen szemérmetlen állami piacrablást. Hiszen mint mondtam, a jelenlegi kormányzati politika nem szektorokat akar fejleszteni, hanem bizonyos vállalkozásokat, bizonyos oligarchacsoportokat akar helyzetbe hozni. Hiszen, mint látjuk, oligarchák továbbra is vannak a nemzeti együttműködés rendszerében, most már nem