Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló; A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenys... - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2035 érdemes megint a fogyasztói szemüveget feltenni - fogyasztóvédelmi hatóságokkal és szervezetekkel. Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a Gazdasági Versenyhivatal tevékenysége során fellép a kartellek ellen. Idesor olhatjuk a közel 9,5 milliárdos bírsággal sújtott, devizahitelesmegállapodásban érintett hitelintézetek elleni intézkedéseket, az irodaszerértékesítésre kiszabott már említett 1 milliárd forintos bírságot és a többi 52 törvénysértés esetében megtett inté zkedéseket. Fellépett a fogyasztók elleni tisztességtelen gyakorlat ellen - talán idesorolhatjuk a számlával álcázott szerződések gyakorlatát, ajánlatát is , az erőfölénnyel való visszaélés ellen, és fellépett az összefonódások ellen is. Összefoglalva teh át elmondhatjuk, hogy a törvényi háttér biztosítva volt, a törvényi háttérrel élt a Gazdasági Versenyhivatal, és ezeknek az intézkedéseknek a megtételével segítette nekünk, fogyasztóknak a tisztánlátást. A Gazdasági Versenyhivatal tevékenységének társadalm i haszna - a hivatal versenyvédő tevékenysége révén - a fogyasztóknál anyagi előnnyel is jelentkezik. A GVH által 2013ban elvégzett konzervatív hatásbecslés eredménye azon a feltevésen alapult, hogy a GVH közbelépése nélkül, vagyis a jogsértő magatartások folytatása, illetve a verseny jelentős csökkenéséhez vezető fúziók megvalósulása esetén az érintett termékek és szolgáltatások számunkra, fogyasztók számára drágábbak lettek volna. A GVH társadalmi haszna tehát pénzben is megragadható, ezt az érintett vál lalkozásokra 2013ban kiszabott 11,2 milliárd forintos bírság támasztja alá. Engedje meg a tisztelt Ház és elnök úr is, hogy itt megálljak egy percre, és az értékelés során, illetve a szóbeli kiegészítések kapcsán három kérdést feltegyek, amennyiben módja lesz elnök úrnak válaszolni, illetve egy kicsit bővebb választ kifejteni, mint ahogy a szóbeli kiegészítésben ez megtörtént. Három olyan kérdés van, ami nyilván a 2013 óta eltelt időszakban jelentkezett, de a fogyasztói oldalról problémaként jelentkező, il letve általános érdeklődésre számot tartó ügy. Az első, hogy a 2013ban bírsággal járó, devizahitelező pénzintézetek által indított jogorvoslatok hogyan állnak, és sikerülte ezt a 9,5 milliárd forintot behajtani - idézőjelbe téve , mik az eljárások eredm ényei. Szó esett szintén - másodikként - a sérülékeny fogyasztók és a fogyasztói csoportok szabályozott működéséről, ennek tapasztalatairól, illetve a további teendőkről, esetleg kormányzati, törvénykezési intézkedésekről. És a harmadik, ami kiemelten font os fogyasztói oldalról: a gyermekeket célzó, ön által is a szóbeli kiegészítésben megemlített, burkolt vásárlásra ösztönző akciók elleni védelemben milyen intézkedéseket tart szükségesnek, illetve hogyan lépjünk tovább ebben az ügyben? És talán kijelenthet ő - befejezésül és összegzésképpen , hogy a Gazdasági Versenyhivatal tevékenysége, munkája segíti azt a törekvést, hogy a magyar fogyasztó is megkapja azt az azonos elbírálását a szolgáltatások területén, amely a nálunk szerencsésebb sorsú államok polgára it megilleti, egyszerűbben fogalmazva: szűnjön meg tehát „a magyaroknak a fapénz is jó, csak csörögjön” szemlélet is. Befejezésül, összegzésképpen szeretném megköszönni elnök úr és a hivatal munkatársainak a beszámoló során, illetve egész éves tevékenységü k során végzett munkájukat, és a Fideszfrakció nevében elfogadásra javasoljuk a beszámolót. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szakács László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A magam részéről én is nagyon köszönöm a munkát, és köszönöm a beszámoló elkészítését.