Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A magyar védőnők napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1891 Emellett azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne, ha a védőnők körében lenne egyre több olyan képzés, amely segítene a családon belüli erőszak jeleinek a felismerésében, hogy jobban együttműködnek más intézményekkel, és képes sé teszik a védőnőket arra, hogy hatékony segítséget nyújtsanak azoknak a nőknek, akiket ez érint, figyelembe véve azokat a tényeket, amelyek teljesen ismertek a kutatásokból Magyarországon. Azért furcsállottam, hogy Hoffmann Rózsa képviselő asszony elmond ta, hogy egyetlen olyan példáról sem tud, ahol bármilyen kritika érte volna a védőnői hálózatot, pedig a közelmúltban is volt jó néhány olyan családon belüli erőszakot érintő, a Nappal etetett babákat érintő sajtóhírek előtti esetek, amikor igenis csődöt m ondott az elsődleges védelmi rendszer, és nem volt meg az a felügyelet, aminek kellett volna jeleznie ezeket a problémákat. Tehát tény, hogy Magyarországon a nők 23 százaléka élt át legalább valamilyen fizikai erőszakot jele nlegi vagy volt férfipartnere által. A párkapcsolati erőszakot megélt nők más nőkhöz viszonyítva ötször annyi eséllyel esnek át vetélésen és abortuszon. A párkapcsolati erőszak fokozódni szokott a várandósság alatt, minden statisztika ezt mutatja, illetve arányosan a gyerekek számával is egyre durvul ennek a jelenléte. Az erőszak kiterjed a női reprodukcióra is, sokszor, jó esetben a férfipartner megtiltja, vagy kötelezővé teszi a tabletta szedését vagy akár az abortuszt, és az abúzus miatti fizikai és lelk i szövődmények komoly kompetenciákat okozhatnak a szülés és szoptatás idejében. Nagyon jó lenne, ha a védőnői hálózatnak meglenne a megfelelő szakmai háttere arra, hogy erre lehetőséget teremtsen. Amikor Selmeczi Gabriella képviselő asszony, aki többek köz ött jegyzi ezt a javaslatot is, itt a családon belüli és a kiskorúak kárára elkövetett bűncselekményeknél a Btk. módosítását javasolta, akkor hoztam neki egyoldalnyi anyagot, hogy nyugateurópai országokban forrásokkal, milyen eszközökkel próbálnak a megel őzésre koncentrálni, és nem pedig az eső után köpönyeggel, egy egyszerű jogszabálymódosítással élni a megoldásra. Nekem ez folyamatosan a benyomásom, hogy pont azért baj, hogy ennyi jogász van a kormányban meg ilyen sok jogász alkotja a magyar kormányt, m ert mindenre jogi megoldást keresnek, ahelyett, hogy jó szakmai megoldások születnének, és megfelelő háttér teremtődne arra, hogy hogyan lehessen végrehajtani a szabályokat. A családon belüli erőszakkal kapcsolatos képzés és jelzőrendszer ez irányú megerős ítése, a hatóságok közötti hatékonyabb együttműködés az isztambuli egyezményből fakadó feladatokhoz is szükséges lenne, és a tárca azt is mondta, hogy ez még idén tavasszal ratifikálásra kerül. Emiatt is mindenképpen szükség lenne ezekre a fejlesztésekre. Nagyon jó lenne, hogyha a következő időszakban a Miniszterelnöki Hivatal megteremtené a lehetőségét, hogy a következő strukturális alapokból jövő források lehetőséget teremtsenek az ilyen irányú fejlesztésekre mind infrastrukturálisan, mind pedig a humán f ejlesztések tekintetében. Nagyonnagyon sokakban maradt meg, ezt csak érdekességként említem meg, amikor foglalkoztam ezzel a jogszabállyal meg a védőnői hálózattal, akkor a vidéki térségekből nekem sugallták azt, hogy a védőnői hálózat a szocialista évek alatt a besúgói hálózatnak egy része volt. Emiatt nagyon sok személyes konfliktus alakult ki a régebb óta a szakmát űző emberekkel, és ide is jött ez a javaslat, amikor ezt kérdeztem, hogy a szabadon választott védőnők bevezetésének a lehetősége mennyire i ndokolt lenne. Nagyon sok esetben látjuk azt, hogy a védőnők nagyon komoly korlátokba ütköznek, hogyha egyegy olyan családnál próbálnak eredményt elérni, ahol nincs semmilyen fogadókészség az ő munkájukra. Nagyon fontos lenne, hogy ehhez megfelelő intézmé nyi és szakmai segítséget kapjanak, hogy mindenütt el tudják ezt látni, mert a legtöbb esetben az a tapasztalat, hogy pont az ilyen családoknál lenne a legnagyobb szükség erre. Még egy nagyon fontosat szeretnék kérni a jelen lévő kormányképviselőtől, mégpe dig azt, bocsánat, hogy hazafelé beszélek, de gyakorlatilag annak idején, amikor Kodályt megkérdezték,