Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
1832 A Jobbik abban hisz, hogy helyi, lokális, egykéthárom megyét ellátni képes, közepes méretű üzemek igenis képesek lennének talpon maradni, képesek lennének szerves részét képezni újra a magyar vidéknek. Hiszen ne felejtsük el, hogy amikor a cukoriparról beszélünk, akkor nem pusztán arról van szó, hogy a gazdák megtermelik a répát, és ezt egy üzembe beszállítva aztán feldolgozzák. Számtalan egyéb ág, ágazat függ össze, a cukorgyárak környékén virágzott a vidéki élet, a legkisebb családi vállalkozásoktól kezdve egészen az állattartó telepekig mindenki hasznot húzott abból, ha a környezetében egy jól működő cukorgyár volt. Ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor arról beszélünk, hogy óriási veszteség érte hazánkat és legfőképp en a magyar vidéket akkor, amikor szétverték a magyar cukoripart. Egy igazi állatorvosi lóról beszélünk. A magyar élelmiszeripar leépítésének mintapéldája volt az, ahogyan a cukorgyárakat átjátszották a korábbi kormányok magyar tulajdonból a külföldi speku lánstőke részére. Ezért szerettem volna felhívni erre a figyelmet, és hogy készüljön a kormány 2017re, mert nem lesz egyszerű menet. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ander Baláz s képviselő úr: „Rekviem a halálra ítélt somogyi aprófalvakért” címmel. Öné a szó, képviselő úr. ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a világ elnyomott nemzeteihez hasonló an mi, magyarok is úgy vagyunk vele, hogy nincsen különösebben sok okunk arra, hogy rajongjunk az amerikai politikáért, és mégis egy ottani, majd’ két évszázaddal, illetve körülbelül két évszázaddal ezelőtt élt államférfiútól idéznék, hogy az ő bölcs gondo lataival kezdhessem napirendi utáni felszólalásomat. Thomas Jefferson, az Amerikai Egyesült Államok harmadik elnöke, még elnöksége előtt, 1785ben barátjához, John Jayhez írott levelében így fogalmazott: „A földművelők a legértékesebb polgárok. Ők a legéle terősebbek, a legfüggetlenebbek, a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz, és ragaszkodnak annak szabadságához és érdekeihez.” (23.20) Szavaival - legalábbis, ami a Jobbikfrakció tagjait illeti - minden tekintetben egyeté rtünk. Ellenkező szándékaik okán így lehetnek ezzel a kommunisták és a velük egy tőről fakadó szélsőliberálisok is. Nem véletlenül akarták írmagját is kipusztítani a magyarság törzsökös gerincét alkotó, a nemzetet ezer éven át megtartó parasztságnak. Nem v életlen az évtizedeken át folytatott vidékromboló hadjáratok dühödt faluellenessége, a vidéki Magyarország tönkretételét célzó intézkedések sokasága. Veszélyes ellenfélként, ellenségként tekintettek mindarra, amit képviseltek, hiszen, ahogy Tormay Cecile í rta, ezer év alatt egy hatalmas cserfa nőtt a mi földünkből, ez a cser maga a magyar nép, melynek gyökere a parasztság. A kollektivizálás nem volt elég a kommunisták terveinek megvalósításához, ezért ismeretes, hogy az MSZMP stratégái 1967ben elkezdték ki dolgozni a végül 1971ben elfogadott országos településhálózatfejlesztési koncepciót. Községeink kétharmadát, a lakosság 18 százalékának, azaz majd’ kétmillió embernek otthont adó mintegy kétezer falut szerepkör nélküli településsé nyilvánítottak. A helyi fejlesztéseket letiltották, a kisiskolákat bezárták, a társadalmigazdasági szempontból fontos létesítményeket elvitték a körzetközpontokba. A tömeges szárnyvonalbezárásokkal és a szükséges közútfejlesztések leállításával pedig elvándorlásra kényszerített ék a helyben perspektívát nem remélő fiatalabb generációkat. A szerepkör nélkülinek nyilvánított, gyakorlatilag halálra ítélt települések elöregedésnek indultak, demográfiai potenciáljuk összeroppant, a korszerkezet megváltozásával párhuzamosan pedig egyre inkább veszítettek életerejükből. Az elöregedést csak azok a falvak kerülték el, ahol a cigányság részéről történt nagy létszámú betelepedés. Ebben az esetben viszont az önmagát
