Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK: - VÉCSEY LÁSZLÓ (Fidesz):
1803 (21.10) ELNÖK : Most megadom a szót Tóth Bertalannak, aki a bizottság kisebbségi véleményét ismerteti. DR. TÓTH BERTALAN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi vé leményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valamennyire beigazolódott az aggodalmunk a Törvényalkotási bizottságban is, hiszen egy számunkra teljesen elfogadhatatlan törvényalkotási folyamat második lépésénél vagyunk. Ugye, v olt egy földgáztörvénymódosítás, ami az európai uniós szabályrendszerrel való harmonizációt jelentett, bár ott is jeleztük, hogy nem minden esetben fogadta el az Unió szabályait a Magyar Országgyűlés, hiszen a határkeresztező pontokon, a keleti határszélen más szabályok szerint járhat majd el az energiahivatal. Itt vagyunk most egy második lépésnél. Ez a törvényjavaslat nagyjából arról szól, hogy a ma működő egyetemes szolgáltatók szerződései a nyár folyamán lejárnak. Korábban arra kormányzati szándékot nem láttunk, hogy ezek meghosszabbításra kerülnek, és fel kell készülni arra az esetre, hogy ha ezek az egyetemes szolgáltatók visszaadják ezt a jogukat, akkor az állami szolgáltató hogyan tudja majd átvenni a szolgáltatást. Az aggodalom pedig ott volt már a vita során, ami a törvényalkotási bizottsági ülésen beigazolódott, hogy felkészülte a Főgáz bázisán épülő állami közműszolgáltató, hiszen itt több millió fogyasztóról beszélhetünk, az ő adataikról, fogyasztási szokásaikról, amelyek nyilván országrészenkén t eltérőek lehetnek. De szó van a kintlévőségekről, azokról az eseményekről, azokról az információkról, amelyek egy lakossági fogyasztónak fontosak és rendelkezésre állnak. Azért itt egy elég komoly feladatot kellene megoldania az állami közműszolgáltatóna k. Ezt valamennyire könnyítette a Gazdasági bizottság érdemi javaslata, amely változtatás nélkül, de bizonyos szempontból adott mozgásteret és még időt arra, hogy az állami közműszolgáltató felkészüljön az esetleges fogyasztói tömegekre, amelyek megjelenhe tnek majd a törvény érvényesülését, hatályosulását követően. Egy dolog még: ugye, említettem, hogy korábban nem volt kormányzati szándék, úgy tudom, hogy lesz egy salátatörvény, amibe végül is az egyetemes szolgáltatók mégis kapnak egy év lehetőséget arra, hogy kedvezményesen vagy adott áron hozzájussanak a forrásokhoz, és tudjanak szolgáltatni. Tehát nincs kész az állami közműszolgáltató, nincs kész a Főgáz arra, hogy egy ilyen feladatot ellásson. Ezt igazolta a Törvényalkotási bizottsághoz benyújtott gazd asági bizottsági módosító indítvány. De mivel az egész törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni, nyilván az összegző módosító indítványt sem támogattuk. Köszönöm szépen. ELNÖK : Most megkérdezem az előterjesztőt, Vécsey Lászlót, kíváne hozzászólni. (Jelzésre :) Igen. Akkor jelzem, hogy 10 perces időkeret áll összesen rendelkezésére. VÉCSEY LÁSZLÓ ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. A Törvényalkotási bizottság ülésén valóban elhangzottak ezek az észrevételek, aggályok. De ez mit sem változtat természetesen a t örvény célján, annak helyénvalóságán, hiszen a rezsicsökkentést rengeteg támadás érte, a rezsicsökkentés bebiztosítása, megvédése érdekében szükség van különböző törvényekre, törvények pontosítására. Ilyen ezek sorában ez az előttünk fekvő törvényjavaslat is. A fő kérdés, hogy vajon ebben az új rendszerben az új közműszolgáltató, az egyetemes szolgáltató elégségesen felkészülte. Ez releváns kérdés, az előttünk lévő törvényjavaslat éppen ezt igyekszik különféle eszközökkel bebiztosítani, elsősorban természe tesen a fogyasztók védelme céljából. A törvényjavaslat rengeteg ponton szabályozza, újraszabályozza, újraírja a törvényt. Hogy csak néhány példát említsek, szabályozza teljeskörűen az energiahivatalnak mint új átvevőnek az egyetemes szolgáltató kiválasztás ára irányuló eljárását, szabályozza teljes mélységében az új