Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről: dr. Molnár Lajos (SZDSZ) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
1701 és rossz helyre. Az is egy kérdés, hogy miért pont a Quaestorba kerültek ezek a pénzek. Az pedig egy következő kérdés, hogy ha ő valóban a február 25ei kormányülésen mondta el azt, hogy egyébként azoknak a tárcáknak és a tárcák mögött álló társaságoknak, akiknek van pénze különböző brókercégekb en, azt vegyék ki, akkor 25étől 9éig egyébként mit csinált a külügyi tárca. Mit kellett még elintézni Szijjártó úrnak, mielőtt 25étől 9éig eljutott oda, hogy kivette az emberek pénzét a külügy? Mert azt pontosan tudjuk, hogy előző héten rengeteg kisbef ektető jelezte, hogy ki szeretnék venni a pénzüket. Nekik kellett volna odaadni a pénzüket hétfőn, de 9én reggel jelezte a külügy is, és este már megkapta a 4 milliárd forintját készpénzben, annak ellenére, hogy egyébként állítólag nem készpénzben, hanem államkötvényben volt a pénz. Aztán most itt nagyon büszkék arra, hogy végre előzetes letartóztatásba került Tarsoly úr és néhány társa, miközben 17 napig a füle botját nem mozgatta senki, 17 napig azt vitt ki a cégből, amit akart, olyan emberekkel beszélt össze, akivel akart, olyan bizonyítékokat tüntetett el, amit akart, és úgy mentette ki a vagyonát, ahogy akarta. Most pedig rendkívül büszkén azt mondják, hogy végre 17 nap után úgy csinálnak, mintha csinálnának valamit. Jelzem, már meg is jelent a sajtóba n, hogy gyakorlatilag Tarsoly úrnak semmije nincs, nincsen vagyona, úgyhogy nincs mit lefoglalni. Ez egy nagyon érdekes történet, majd egyszer nyilván ki fog derülni, hogy 17 nap alatt mi történt ezekben a cégekben, és hogyan mentették ki a vagyonokat. Szó val, azt kell mondanom, hogy cserbenhagyták az embereket, cserbenhagyták a hatóságok is az embereket, de ami a legnagyobb baj, az, hogy a saját miniszterelnökük hagyta cserben az embereket. Tudta, hogy baj lesz, tudta, hogy össze fog omlani a rendszer, tud ta, hogy ott van bent több tízezer kisbefektetőnek a pénze, de erre nem figyelt, csak arra figyelt, hogy a saját pénzüket kimentsék. Az még egy másik kérdés, hogy a külügyön kívül még mely tárcák mentették ki a pénzüket, az meg a legfőbb kérdés, hogy ezeke n a közpénzeken kívül még mely fideszes potentátok voltak, akiknek szóltak egyébként, hogy gyorsan el kellene menni és ki kellene venni a pénzt. Nyilvánvalóan ennek is ki kell derülnie. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy nyilatkoznia kell minde nkinek. Mi körülbelül másfél héttel ezelőtt tettük azt az észrevételt, hogy nyilatkozzon mindenki, aki itt ül ebben a Házban és a kormányban, hogy volte ebben érintettsége vagy nem volt. A Magyar Szocialista Pártnak itt vannak az aláírt nyilatkozatai. Ezt az én felszólalásom után minden frakcióvezető névre szólóan meg fogja kapni, az összes képviselő, aki teszi és aláírja, az vállalja a felelősséget az aláírásáért, aki nem meri majd aláírni, az nyilvánvalóan azért nem meri aláírni, mert valamilyen érintett sége van ebben az ügyben. (Dr. Répássy Róbert: Én más nyilatkozatra volnék kíváncsi. Ki ellen van büntetőeljárás például?) A Magyar Szocialista Párt egyébként szeretné kikérni és a mai napon ki is fogja kérni azt a levelet, amit Tarsoly Csaba Orbán Viktorn ak, az üzlettársának írt, és ki fogja kérni azt a jegyzőkönyvet, illetve hangfelvételt, ami a február 25ei kormányülésen készült, mert nincs abban bizalmunk, hogy az a miniszterelnök, aki elárulta a választóit, most igazat mond. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Demeter Márta és Bangóné Borbély Ildikó iratokat ad át Rogán Antalnak és Harrach Péternek.) ELNÖK : Válaszadásra Magyar Levente államtitkár úrnak megadom a szót. MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A szavaiból az derül ki, hogy egyesek a mai napig nem értik, hogy pontosan mi is történt, pedig nem olyan bonyolult, megpróbálom még egyszer elmagyarázni, bár erre jó párszor kísérletet tettünk már. N éhány perccel ezelőtt L. Simon miniszterhelyettes úr volt az… (Zaj.) ELNÖK :