Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 23. hétfő (59. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1681 tartalmaz, tehát száz károsult vállalta azt, hogy a saját szerződésének adatait, egészen pontosan a felvett összeget, a befizetett millióit, a „még tartozik” kimutatását, ennek egyenlegét és ebből következően az ellopott milliókat is a köz rendelkezésére bocsátja. Bár a százfős mintát még nem szokták reprezentatívnak tekinteni, nem lesz olyan nehéz az érdeklődőknek találni még négysz ázat hozzá, és akkor már lehet ebből is komolyabb következtetéseket levonni. Látható, ez a százas elemzés is egyértelműen kimutatja - és matematikailag igen pontosan kimutatja , hogy mennyivel vertek át magyar embereket, mennyi pénzt vettek el tőlük indok olatlanul; és sajnálatos módon ehhez asszisztáltak a kormányzati intézkedések az utóbbi évek során. A feldolgozás során három nagyságrendi kategóriát képeztek. Ezek közül az első csoport a 07 millióig felvett hitelesek köre, ezek alapvetően autó, szabad felhasználású hitelek és személyi kölcsönök voltak. Ezen csoport tagjai átlagosan 4 millió 510 ezer forintot vettek fel, már azóta 4 millió 230 ezer forintot fizettek be, és a bank szerint még 7 millió 700 ezer forinttal tartoznak. Látható, hogy az indokol atlanul elvett összeg is az eredetileg felvett összeg több mint 70 százaléka volt. Ez az a csoport, ahol a legkisebb összegekről beszélünk, még egyszer mondom. A vonatkozó számokat nyilvánvaló módon bármely érdeklődő képviselővel megosztjuk, akár mi, akár az érintett civil szervezet. A második csoportnál már nagyobb összegekkel találkozhatunk, alapvetően lakásépítési és vásárlási kölcsönök tulajdonosairól van szó. A második csoport tagjai tehát átlagosan 12 millió forint környéki kölcsönt vettek fel, eddig 6 millió 790 ezer forintot fizettek vissza átlagosan, és a bank szerint még - kapaszkodjanak meg - 23 millió 570 ezer forinttal tartoznak átlagosan az itt lévők a mintában. Látható, hogy itt már horrorisztikus az eredetileg felvett összeghez képest a kimu tatott tartozás aránya, többszörös a még törleszteni való. Ha önök ebből most 1520 százalékot elengednek az úgynevezett piaci forintosításuk során, vagy pedig ennyivel csökken akár a tőketartozás, akár a törlesztőrészlet, ezek az emberek még mindig majdne m kétszer annyival fognak tartozni, mint amennyit felvettek, azok után, hogy évekig törlesztettek. A legdurvább - bár elismerem, hogy kevesebb személyt érintő , a harmadik csoport a 20 millió fölötti hitelesek aránya. Ezek kiemelten nagy lakásépítési, vá sárlási, valamint, ne felejtsük el, vállalkozási kölcsönök. Tehát ide, bár látszólag nagyobbak az összegek, sok olyan magyar kisvállalkozó tartozik, aki munkaadóként nagyon komolyan meg tudott jelenni a hazai piacon, az önök úgynevezett rendezését követően pedig már erre képtelen. Ezen harmadik csoport tagjai átlagosan 30 millió 770 ezer forintot vettek fel, eddig már 20 millió 580 ezer forintot fizettek vissza, és most kell még jobban megkapaszkodni: a bank szerint még 56 millió 410 ezer forinttal tartozna k. (Apáti István: Na, erről kellene beszélni!) Ennek fényében kell tehát az önök úgynevezett rendezését értékelni. Ezek fényében kell azt megfigyelnünk, hogy ezek az emberek valódi kártérítést kaptak, elszámoltake velük, vagy csak kaptak egy törpeengedmén yt a kormányzat és a Bankszövetség által kötött paktumból következően. Mi, jobbikosok nyilván az utóbbi álláspont mellett vagyunk, hiszen a számok nagyon keményen azt mutatják, hogy eleve irreális az, ami előttünk fekszik, nincsenek olyan piaci körülmények , nincsenek olyan gazdasági körülmények, nem létezik olyan jogi klíma, amely ezeket a nagyon brutális számokat elfogadhatóvá tenné. És hozzá kell tennünk, ennek a helyzetnek a rendezése nyilvánvaló módon meg fog történni. Tehát most az itt ülő államtitkárt , kormánypárti képviselőket is megnyugtatnám (Apáti István: Mind a hármat!) , lehet kormányváltás, lehet akármi, előbbutóbb egy tisztességes kormánynak meg kell oldania ezt a helyzetet. Most az önök kezében van még a kormányrúd, nyilvánvaló módon az érinte tt polgárok önöktől várják a megoldást. Az a nem is kérésem, hanem határozott felszólításom, hogy ezen számokat értékeljék, és ezek fényében alakítsák ki azt a valódi cselekvési tervet, amely nem paktumpolitikán alapul, hanem végre valódi, férfias cselekvé sre épül. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.) (15.50)