Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 23. hétfő (59. szám) - Balla Mihály (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Hagyjuk-e tovább tombolni az Iszlám Államot?” címmel - BALLA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK: - DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
1659 László államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Balla Mihály bólint.) Igen. Megadom a szót, képviselő úr. BALLA MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tiszt elt Államtitkár Úr! Az önmagát Iszlám Államnak nevező barbár terrorszervezet harcot hirdetett az egész nyugati civilizáció ellen, az egyetemes kulturális örökség egészét rombolja, és el akar pusztítani mindent, ami ahhoz kötődik. A terroristák a múlt héten egy múzeumban gyilkoltak meg európai turistákat, és nap mint nap kerülnek fel az internetre olyan videók, amelyben válogatott brutalitással végzik ki foglyaikat. A közvélemény előtt hetek óta ismertek annak a tervezett magyar katonai szerepvállalásnak a r észletei, amelyre egy 62 államot számláló nemzetközi koalíció tagjaként kerülne sor az északiraki Erbíl mellett. (14.20) Az erbíli katonai tábor működése során a 100 fős magyar kontingens német, illetve olasz parancsnokság alatt látná el feladatát a követ kező két évben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium hetek óta egyeztet a parlamenti pártokkal, frakciókkal annak érdekében, hogy minél szélesebb körű konszenzussal kerüljön sor a magyar szerepvállalásra. A zárt ajtós megbeszéléseken túl nyílt bizottsági ü lésekre is sor került az elmúlt napokban, elmúlt hetekben, ennek ellenére az ellenzék egy része továbbra is nemet mond a nyugati koalícióhoz való csatlakozásra, míg egy másik része azt mondja, nem tudja eldönteni, hogy melléálljone. Kérdezem államtitkár u rat, hogyan látja a Külügyminisztérium az egyeztetések menetét és annak különböző lehetőségeit az eredményességben. Kérem megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a sz ót Szabó László államtitkár úrnak, aki a képviselői kérdésre válaszol. DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A kérdésére rövid és egyértelmű a vá lasz: a magyar kormány is kész hozzájárulni az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet tombolásának a megfékezéséhez. A közelkeleti térség további destabilizálása közvetlen és kedvezőtlen hatással jár egész Európa biztonságára, és azt is tudjuk, hogy a te rrorszervezet nem fog megállni Európa határainál. Közös összefogással véget kell vetni a kegyetlen fellépéseknek, amely a keresztény közösséget puszta létében fenyegeti. A tervek szerint 100 katonát küldenénk ÉszakIrakba, és további 50 fő Magyarországon á llna készenlétben. Szerencsére a kurd önkormányzat által felügyelt régió, ahová a magyar katonák mennének, jelenleg a legbiztonságosabb területek közé számít Irakban. A magyar katonák a szükség szerinti önvédelmen túl nem vesznek részt közvetlen harci csel ekményekben, a kurd erők kiképzését végző nemzetközi erők biztosítását látnák el Erbíl környékén. A katonai részvétel egyik potenciális velejárója lehet Magyarország fenyegetettségének növekedése. Korábbi iraki és afganisztáni szerepvállalásaink során hazá nk nem vált a radikális iszlamisták célpontjává, de felelősséggel nem lehet kizárni, hogy nem lesz így a jövőben, éppen ennek valószínűsége miatt meg kell tennünk a szükséges óvintézkedéseket. Ahogy ön is mondta, folyik a részvétel kormányzati előkészítése , a Külgazdasági és Külügyminisztérium mellett a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium, továbbá a szakszolgálatok bevonásával folyik ez. A parlamenti pártokkal március 10én egyeztettünk, múlt hét kedden került sor az Országgyűlés Külügyi, szerdán a Honvédelmi és rendészeti, illetve a Nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a téma megvitatására.