Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 szóló beszámoló; Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vi... - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1527 részletesen elmondtuk az észrevételeinket, ennek mintegy összefoglalóját szeretném most a plenáris ülésen is adni. (13.10) Ott azt mondtam - és itt egy kicsit meglepődve hallgattam Demeter Zoltán képviselőtársamat is , hogy az egyik legkomolyabb dicséret az ombudsmani tevékenységgel kapcsolatban a kormánypártok bírálata. Ezt akkor Papcsák Ferenc képviselőtársam meg is valósította, vártam volna ezt Demeter képviselőtársamtól is, aki erről nem ejtett szót. Nem ejtett szót, pedig azt gondolom, hogy abban az esetben, hogyha a Fidesznek tetszik ez az ombudsmani jelentés, akkor a kormányzati intézkedéseinek egy jelentős rész e viszont nem tetszik neki, vagy nem ismeri, vagy nem olvasta el az ombudsman jelentését. Ugyanis számos olyan pontban - de erről képviselőtársaim fognak majd bővebben szólni - fogalmazott meg kritikát az alapvető jogok biztosa, amit önök egyébként vehemen sen védtek, képviseltek, mármint annak az ellenkezőjét. Azt gondolom - még egyszer mondom - ez az egyik legnagyobb dicséret egy olyan állami szervnek, amelyiknek a fékek és ellensúlyok rendszerét tekintve legalábbis feladata nemcsak a közigazgatásnak, hane m a kormánynak is a kritikája, és a kormányzati intézkedések vagy a közigazgatási működés bizonyosfajta ellensúlyának lenni. Azt tudom mondani, ha összefoglalóan kívánok szólni az ombudsmani tevékenységről, hogy az ombudsman úr és a helyettesei tették a do lgukat. Tették a dolgukat, és úgy tették a dolgukat, hogy mindezzel a lényegi ügyekre koncentráltak, a lényegi ügyekben nyilvánítottak véleményt kritikus hozzáállással. Szeretném azt is kiemelni, és ez is a legnagyobb rendben van, hogy ez néha találkozott az álláspontunkkal, néha pedig nem találkozott az álláspontunkkal, de ez így helyénvaló. Nagyon szeretik fideszes képviselőtársaim ilyenkor kiemelni, pedig már egykét évvel túl vagyunk ennek az aktualitásán, de ha önök ezt teszik, én is megteszem, hogy a struktúra milyen rendkívüli módon sikeres. Tisztelt képviselőtársaim, azt lehet mondani, hogy ez a struktúra, már az ombudsmani, viszonylag kisebb változtatáson ment keresztül, már mondjuk, az alkotmánybíróságihoz képest, főleg a jelölési eljárást tekintve utalhatok itt például a most megjelent 70 oldalas elemzésre, ami gyakorlatilag kimutatta azt, hogy az Alkotmánybíróság a kormánypártoknak és a kormánynak gyakorlatilag a kiszolgálójává vált. Van olyan alkotmánybíró, aki 100 százalékban a kormánynak tetsző döntést hozott, egyébként nem is egy, hanem kettő ilyen van, de a többiek sem maradnak el a 8090 százalékukkal sokkal ettől. Az tehát nem egy sikeres struktúra meglátásom szerint. Itt ehhez képest viszonylag kisebb változásokról volt szó. Itt a két, ille tve akkor három helyettes önállósága szűnt meg, egy fő ombudsman működik a mai rendszerben, akinek tulajdonképpen alárendeltjei, beosztottjai - természetesen tudom, a megválasztással kapcsolatban és más szempontból sem teljesen igaz ez , nagyságrendileg k i lehet jelenteni, hogy a beosztottjai a helyettesek. Mi akkor is mondtuk, hogy lehet ilyen modell is, lehet olyan is. A kritika elsősorban a részünkről nem is erre vonatkozott, hanem az adatvédelmi biztos önállóságának a megszüntetésére, de ahogy a bizott sági ülésen is mondtam, ez a vita nem idetartozik, hanem majd oda, amikor az Adatvédelmi Hivatal elnökének a beszámolójáról lesz, illetve volt szó. Azt tudjuk mondani, hogy minél kisebb a változás, relatíve annál kisebb kárt okoztak önök. De azt is kiemelh etjük, és erről is szó esett a bizottsági ülésen, hogy az, hogy a hivatal ilyen módon tud működni, azt elsősorban nem a struktúra biztosítja, hanem az ombudsman úr és a helyettesei közötti kiváló emberi, szakmai kapcsolat. Ezt természetesen önmagában pozit ívumként kell értékelni, főleg akkor, amikor meglátásunk szerint ezt a struktúra nem feltétlenül szavatolná, márpedig, ha strukturális kérdésekről beszélünk, akkor, azt gondolom, a jó működést magának a struktúrának kell biztosítani, nem pedig az abban a s truktúrában dolgozó szereplők egymáshoz való pozitív viszonyának, márpedig most erről van szó. Kíváncsi leszek vagy lennék arra - remélem, ez minél később fog bekövetkezni , hogy a struktúra akkor is megálljae majd a helyét, hogyha konfliktus alakul ki a dott esetben egy következő vagy egy azt követő biztos és a helyettesei között. Ott már komoly fenntartásaim vannak.