Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
1291 nemzeti park határozta meg a védett természeti területek szakmai hasznosítási elveit, és ezután is ő fogja meghatározni. Ebben semmilyen különbség nincsen, de baromi jól hangzik, elő lehet adni, hogy vége a természetvédelemnek, vége a nemzeti parkoknak, és inkább az NFAt kellene megszüntetni. Kedves képviselő úr, az elnök úr kisegített, azokat a szavak at, amelyeket használt, nekem már nem kell helyre tennem, hogy talán nem ebbe a Házba valóak, de azt állítja ön, hogy az NFA tele van korrupciós ügyekkel? Legyen kedves, mondjon egyet, vagy egy olyat, ami egyébként valamilyen eljárási szakban van, mert én felügyelem az NFAt, de bírósági szakban olyan, hogy korrupciós ügy van, olyan nincsen. Önök lelkesen emlegették akár Kishantos példáját is, mint a törvényhez intenzíven kapcsolódó példát, zárójel bezárva. Szeretném emlékeztetni önt, hogy ott gyakorlatilag ma már nincsen olyan bírósági ítélet, ami az állam számára ne lett volna kedvező. Tehát ezt nagyon nehéz úgy beállítani, hogy valamit két lábbal tiprunk, és valamivel szembe szeretnénk menni. Nem erről van szó! Szép lassan bebizonyosodik, hogy vannak törv ények, vannak jogszabályok, amiket mindenkinek be kell tartania, és a bírósági ítéletek is rendre ezt az eredményt hozzák ki az említett kérdések vonatkozásában is. Már csak egyetlenegy dologra szeretnék reagálni azok közül, amiket elmondott, hogy 300 ezer hektár termőterületük van. Vitatkozhatnánk, hogy összesen azok a milliós hektárok, amiket mondott, az nem teljesen úgy van, de lényegtelen. A nemzeti parkok ezt a 300 ezer hektárt, amit vagyonkezelnek, azért kapták, hogy ott természetvédelmi feladatokat t udjanak ellátni, és ezt az egészet egy olyan szemüvegen keresztül próbálta nekünk bemutatni, minthogyha ezt a feladatot ők napi szinten elvégeznék. Kedves képviselő úr, az az igazság, hogy nem teljesen állja meg a helyét az, amit ön mond, mert ebből körülb elül 150 ezer hektárt most is haszonbérbe adnak másoknak, nem ők használják, odaadják a gazdáknak haszonbérbe. Itt akkor megint saját magával vitatkozik, de a gazdának úgy kell használni természetvédelmi szempontból, amit egyébként a nemzeti park előír nek i, és ezen most sem változtatunk, csak az a kérdés, hogy a vagyonkezelői jog hol legyen. Az út egyik oldalán, illetőleg a másik oldalát próbálta ön mutatni, hogy mindkét oldalán természetvédelmi feladatokat kell ellátni. Így van, mindkét oldalán, és ez a j övőben is így lesz, nem lesz benne semmi különbség, csak azt szüntetjük meg, hogy az egyiket 5 évre adják bérbe, a másikat 20ra. Próbáltam az expozéban utalni erre, hogy ezeket az anomáliákat próbáljuk meg kiküszöbölni a rendszerből. (15.10) Magyar Zoltán képviselő úrral kapcsolatosan ön is elég sok állítást megfogalmazott. Minden második gazda fideszes - a szavazási arányokból vonta le ezt a következtetést. Ez egy jó logika, ez azért nagyon messzire vezet, ha megpróbálnám elemezni, hogy a szavai mögött ak kor hány százaléka jobbikos a nyerteseknek, hány százaléka MSZPs. Ennek viszont örülünk, mert akkor magyarul, nem arról van szó, hogy valami extra dolog történne, hanem az nyer, aki a legjobb pályázatot írja, történetesen az ön állítása szerint, mivel a p ályázók nagykorúak, akik választók is, így ebből a választási arányokat lehet levetíteni. Viszont két dologra szeretnék reagálni. A komáromi cég, amit ön említett… - tehát azt azért úgy nehezen tudom értelmezni, mert ön eddig nem ezt az attitűdjét mutatta be nekünk. Most akkor az a baj, hogy van egyetlenegy darab mezőgazdasági nagyvállalkozó (Gőgös Zoltán közbeszól.) , aki állami termőföldet 5 ezer hektáron használ (Gőgös Zoltán: Hány embernek ad munkát?) , és azt mondjuk, miután lejárt neki a szerződése - ne m elvettük tőle, lejárt neki a szerződése , hogy talán érdemes lenne végiggondolni, hogy annak az egynek adom bérbe, vagy esetleg azt mondom, hogy a helyi gazdák esetleg pályázhatnak. Ön azt mondja erre nekem jobbikos képviselőként, hogy ez nem jó irány? Azt hittem, abban egyetértünk, hogy a családi gazdálkodókat kell megsegíteni. Ja, hogy arról kezdünk el vitatkozni, hogy aki nyer, az ön szerint látotte már fideszes politikust vagy sem, az egy másik kérdés, csak kérem, tegye egyértelművé az álláspontját. Akkor ön szerint az egy hibás döntés volt, hogy az 5 ezer hektáron egyben gazdálkodó mezőgazdasági nagyvállalkozó helyett helyben élő családi gazdák nyerik a földeket?