Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1289 pontszámításban, amelyek nincsenek is ott. Tehát nincs azzal gond, ha fideszesek nyernek, csak azt szeretnénk, hogy a pályázati rendszer nemcsak átlátható legyen, hanem korrekt és tisztességes is, és akkor nyerjen mindenki, aki pályázik, aki a legtöbbet teszi a közért, aki a legtöbbet foglalkoztat; ez lenne a fontos szempont, hogy a vidéki foglalkoztatást hogy erősítse, milyen értékteremtő munkát valósítson meg. Azért nem szeretem ezt a Kehijelentést, többször volt a pályázati rendszereknél erről szó, mert a Kehijelentést végignézve a legdöbbenetesebb az volt számomra, hogy akikről a legjobban tudtuk, hogy sárosak a rendszerben, bizonyos tiszacsegei gazdák vagy mondjuk, döghússal gyerekeket etető tisz afüredi gazdák, azok benne sem voltak a Kehijelentés referenciarészében. Tehát ha 1600ból kiválasztok 400at, akkor ki tudom választani azokat, akik nincsenek hozzám közel, és akkor azokat megpróbálom ellenőrizgetni, hogy követteke el hibát vagy nem köv ettek el, és akkor majd lesz valamilyen hiba. De ha eleve kizárom azt, ahol tudjuk, hogy valami olyan történt, aminek nem kellett volna, akkor azért mégiscsak nem tekinthető reprezentatívnak. Van arról szó, hogy egységesíteni kell az állami földek kezelésé t állami földtulajdonban. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért pont a nemzeti parkokkal kezdünk. Államtitkár úr, ha megtisztel azzal, hogy válaszokat ad, arra is kíváncsi vagyok, hogy mondjuk, ott van 22 állami erdészet 22 vezérigazgatóval, átláthatatlan működ éssel, hihetetlen nagy költségvetéssel és nagyon alacsony leadózott jövedelemmel, és azokat miért nem akarják államosítani, miért nem akarják összevonni. (15.00) Itt van tőlünk egy picit északabbra Szlovákia, erdőgazdálkodásban azért van valami tapasztalat uk, ott van Szlovénia egyegy állami erdészettel, és így működtetik az állami erdészeti vagyont. Miért van nálunk 22 állami erdészet? Tehát miért pont a nemzeti parkok földterületéhez kell először nyúlni? És nyilvánvalóan ezek vetik fel a kérdéseket, amiko r azt látjuk, mintha egy koncepció lenne folyamatosan ezekben a törekvésekben, hogy valami miatt mindig a kicsi jár rosszul, mindig Sün Balázs megy ki a házból, ugyanígy mindig a természetvédelem meg a környezetvédelmi intézményrendszer, mindig az szorul h áttérbe, és mindig az, ami legelsőként kerül az ilyen problémák kereszttüzébe. Nyilvánvalóan ez oltja az aggályokat, mert én már itt tényleg egyéves tapasztalattal, teljesen kopasz képviselőként azt már látom, hogy gyakorlatilag attól nem lehet eltekinteni , hogy itt nagyjából Szent István óta, aki közel van a királyhoz, az jár jól, és akkor teljesen mindegy, hogy ki a király, az mindig a saját ismerősi kör. Tehát ez szemlátomást a magyar kultúra része, és szemlátomást ez nem változik, csak legfeljebb el leh et fedni, meg el lehet ezt takargatni, de nyilvánvaló az, hogy mégiscsak van valami, ami a nemzetben való gondolkozást megjeleníti, amikor a közös nyelv, a Kárpátmedence szeretete és ezen belül a természeti értékeink megőrzése szempont vagy nem szempont. Megmondom őszintén, a miniszterelnök úr nagyon meggyőzően tud beszélni, én majdnem mindig elhiszem neki, amit mond, és ő mindig azt mondja, hogy ezek a dolgok fontosak. A nemzet számára a természeti értékgazdagság, amit az Európai Unióba bevittünk, ez az a lig 10 százaléknyi védett terület, ez az alig 20 százaléknyi Natura 2000es terület az, ami gyakorlatilag ösztönözné az embereket arra, hogy olyan fenntartható vidékfejlesztési modellek valósuljanak meg, amelyek nem veszélyeztetik a természeti értékeket. A hol megvan az intézményrendszer a nemzeti parkokon keresztül, hogy erre a helyi embereknek munkát adjon, ahol ezekhez a munkákhoz párosul esetleg ökoturizmus, esetleg ahol ehhez párosul falusi turizmus, ahol erre kiépített rendszerek vannak, és ezt extenzí v legeltetéses módszerekkel, hagyományos megélhetési módszerekkel próbálja fenntartani, miért kell ezt szétverni? No, leginkább most már zárószóként, vagy még majd meglátjuk, zárószóként azt szeretném, ha az államtitkár úr a vitában részt véve arra teremte né meg a lehetőséget, hogy válaszokat kapjunk, miért született meg ez a döntés, mert ugye ezt nem látjuk, hogy mi az a konkrét indok, ami ezt indokolttá teszi, mert mint mondottam, az NFA megszüntetése lényegesen praktikusabb,