Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - Egyes agrártámogatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1186 Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖ K : Nagy István államtitkár úr kíván hozzászólni. Öné a szó. DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, hogy beszállok a vitába, csak ezt szeretném rögtön itt az elején megvitatni, megbeszélni a kép viselő úrral. Bár nem témája az előterjesztésnek, de úgy hozta szóba, hogy az fontosabb, ami kimaradt belőle, de olyan kérdéseket hozott elő, képviselőtársam, amelyeket a magyar parlament már megvitatott. Igen, vannak közöttünk nézetbeli különbözőségek, és vegyük alapul akkor a területalapú támogatások rendszerét, hiszen ahogy ön mondta, gyakorlatilag a módosító javaslatot akár támogatni is tudnák, hiszen valóban technikai jellegű és az európai jogszabályokat követő technikai változtatásokról van benne szó. Azt is el kell mondani, hogy azért hozzuk a Ház elé, hogy a gazdák ügymeneteit, annak könnyítését tudjuk támogatni. De mi az a döntő különbség, ami önök és miközöttünk vannak a területalapú támogatások bevezetése körüli vitákban? Ön azt mondta, hogy vidék en iparszerű növénytermesztés van, néhány gazda kezében van a föld, ez óriási hasznot termel, és ideérkezik a milliós támogatás a SAPSból, közben a falvaink pedig munkanélküliséggel küzdenek. Azt kell mondjam önnek - és ön nyilván felvázolta azt, hogy önö k azt szerették volna bevezetni, hogy a SAPS foglalkozásalapú legyen. Igen, csak egyet nem mond el ön: ha azt vezettük volna be, akkor a nagybirtokrendszert helybenhagytuk volna. A kettőnk közötti alapvető - akár azt is mondhatnám - filozófiai vagy nézetkü lönbözőség az, hogy a mostani magyar kormánynak szilárd elhatározása az, hogy a földbirtok nagyságát 80 százalék kisgazdaságra és 20 százalék nagyüzemre tudjuk módosítani. Nem lehet máshogy, csak úgy, ha a SAPStámogatással is jelezzük azt, hogy az 1200 he ktár fölötti támogatásnál nem kívánunk már semmilyen plusz támogatási forrást odaadni. Ön ezzel joggal veti fel, hogy akkor a foglalkoztatások segítése. Igen, van eszköze a magyar kormánynak a foglalkoztatás elősegítésében, mégpedig az, hogy akár a zöldséggyümölcs, akár az állattenyésztés ágazatait támogatja külön eszközökkel, mert ezek foglalkoztatásélénkítést segítenek, ezek azt segítik, hogy a vidéken élők tudjanak minél többen munkába menni. És azért igazságosabb ez a SAPSrendszer, amit a magyar kormá ny bevezetett, mert ez meg tudja bontani azt a monotonitást, amit a nagybirtokrendszer kialakulása jelentett volna. Nem lenne más eszköze a magyar kormánynak arra, hogy minél több ember földből való megélhetését tudja támogatni, tudja elősegíteni, tudja in dukálni, mint az, hogy a SAPSban a degressziót vezette be, ami területalapon jelentkezik. Tudom, ez nagy különbség és nagyon fájó dolog is lehet, de én azt hiszem, így el tudunk érni kettő dolgot is: azt, hogy csökkenjen a nagybirtokrendszer, kialakulhass on az a 8020as arány, ami szerintünk egészséges, akár - Sallai képviselőtársamra nézve - az ökológiai sokszínűség fenntartása érdekében, és akkor több családot is el tud tartani, sokkal egyenletesebben tudunk a környezettel bánni, és el tudjuk érni azt i s külön támogatásokkal, hogy a foglalkoztatást, a vidéken élők megtartását, elősegítését tudjuk segíteni, a vidéki megmaradást. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Most Magyar Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót. MAGYAR ZO LTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azzal kezdeném, hogy a bizottsági ülésen, ahol ezt a törvényt vitattuk, ott megint egy nagyon méltatlan jogalkotási folyamatba próbáltak minket, ellenzékieket is belerángatni. Mező gazdasági módosító indítványként került be az a módosítás, amely aztán jelentősen átírta a tervezetet, amit nem volt módunk egész