Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1168 Tehát furcsa módon, ami miatt egyfelől mint eljárásjogi norma, előremutató ez a jogszabály, pontosan ez az oka annak, amiért egyébként alkotmányossági aggályok ezzel szemben felvethetők, mert arról van szó, hogy egy ilyen gyorsított eljáráson belül elrendelnek egy ideiglenes intézkedést, az azt jelenti, hogy holnap be lehet zúzatni valamit, vagy egy internetes portálról fotókat le lehet venni. Ez azt jelenti, hogy egyfelől, ha a magánszférához való jog felől közelítünk, ez természetesen egy nagyon előremutató intézmény, ha azt nézzük, államtitkár úr, hogy az alapul fekvő anyagi jogi szabályok milyen állapotban vannak, akkor ez bi zony felveti a sajtószabadság súlyos, alaptörvényellenes korlátozásának a lehetőségét. Továbbra is azt gondolom, hogy fontos figyelni arra, amit az Alkotmánybíróság tavaly ősszel mondott, és itt van egy összeütközés a Kúria és az Alkotmánybíróság álláspon tja között. Nyilvános helyen készült, közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódó, nem sértő felvételeknél nem kell az érintett személyek beleegyezését kérni. Továbbmegyek, szintén az Alkotmánybíróság intencióit követve, abszurdum az a negyedszáza dos gyakorlat, hogy ha valaki a közhatalom nevében intézkedik - büntetésvégrehajtási tiszt, rendőrtiszt akár azonosító számmal, akár anélkül , akkor az ő arcát ki kell takarni. Viszont jelenleg az anyagi jogi bázis meglehetősen bizonytalan. Úgy lehet eg y ilyen speciális eljárásrendet bevezetni, hogy először az anyagi jogi alapokat rendbe tesszük. Addig, amíg bizonytalan az, hogy egy egyébként az államhatalom nevében eljáró fegyveres személyről például lehete fotót közölni, addig, amíg ilyen bizonytalans ágok vannak, ilyen eljárásrendet nem lehet bevezetni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK: Most megadom a szót másfél percben Bárándy Gergely képviselő úrnak. (22.10) DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök ú r. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr válaszolt az eljárási kérdésre, én is annál maradnék, a tartalmi problémákról már beszéltem. Államtitkár úr, önnek formálisan még igaza is lehetne abban, amit mond, hiszen valóban az Igazságügyi bizottságnak küldték meg a bíróságok a véleményt. De hát azért államtitkár úr is szembesült az idő múlásával, és pontosan tudta, hogy amikor megküldi a minisztérium véleményét, akkor az Igazságügyi bizottság ebben a témában többet már nem ül össze, hanem a Törvényalkotási biz ottság fog foglalkozni ezzel a kérdéssel. Azt gondolom, hogy azért a kormány is e tekintetben lehetne tekintettel az Országgyűlés működésére, és ha valóban azt akarja, hogy tartalmi szempontból is értékelni tudják a képviselők még azt az anyagot, amit ő er re szán, akkor vegye figyelembe azt, hogy hol tart a törvényalkotás üteme. Ha egy olyan bizottságnak küldi meg, amelyről a kormány pontosan tudja, hogy már többet nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, akkor én úgy gondolom, hogy mégiscsak valahol hibát követ el, főleg akkor, még egyszer mondom, ha a kormány érdeke az, hogy azok a képviselők, akik még a törvényjavaslat tárgyalása előtt állnak, megismerjék a kormány álláspontját. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Kérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni a vitához. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt. Akkor megadom a szót az előterjesztőnek hatperces időkeretben. DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bárándy képviselő úr, hadd folytass am ott, ahol ön abbahagyta. Az Igazságügyi Minisztérium segíteni akarta a képviselők és az Igazságügyi bizottság munkáját azzal, hogy írásbeli véleményt, írásbeli válaszokat adott az OBH felvetéseire. Egyébként az nem lett volna kötelezettségünk, hogy pont ról pontra leírjuk, mi az álláspontunk. Sajnálom, hogy nem minden képviselőhöz jutott el, aki kíváncsi lett volna erre a véleményre, de szeretném hangsúlyozni, nem voltunk kötelesek arra, hogy itt írásbeli válaszokat adjunk. Végig is mehetett volna az Igaz ságügyi bizottság pontról pontra, akkor nyilatkoztunk volna a bizottság ülésén arról, hogy mi az álláspontunk ezekről a kritikákról. Mondhatnám úgy is, hogy ez egy pluszszolgáltatás