Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám)
1030 Csakúgy megfogalmazódott ez a követe lés is ezeken a demonstrációkon, mint az, hogy egyébként a munka törvénykönyvét haladéktalanul vizsgálják felül, a közmunkások is tartozzanak a munka törvénykönyve alá, illetve valóban szóljon arról a munka törvénykönyve, amiről szólnia kell, azaz a munkav állalók jogainak a védelméről. Úgy legyen rugalmas a magyar munkaerőpiac, hogy az a munkavállalók érdekeit is szolgálja, ne rugalmasan kizsákmányolható munkavállalókat jelentsen ez. Haladéktalanul változtatni kell ezen. Egyébként az előző ciklusban a munka törvénykönyve vitáját éjszakára sikerült tolniuk, de akkor is számtalanszor elmondtuk ezt. Ma már munkavállalók tömegei érzik, hogy miről is volt szó akkor. A korkedvezményes nyugdíjakról is szó esett. Ezeknek a rendszerét haladéktalanul vissza kell állít ani, mert ma nincsen semmi sok olyan szakmai csoport számára, mint például a bányászok, a vegyiparban dolgozók, a kohászatban dolgozók; a korkedvezményes nyugdíjak rendszere mindenhol létezik NyugatEurópában is. Az, hogy az egészségügyben, az oktatásban é s a szociális törvény kapcsán mi van, arról beszélt Tukacs képviselőtársam, illetve Teleki képviselőtársam; itt is siralmas a helyzet. Én még egy nagyon rövid kitérőt tennék a közmunkások kapcsán. Nem elég, hogy ilyen elképesztően mély szociális problémák vannak, önök a töredékét biztosítják számtalan önkormányzatnak a közmunkáslétszámok kapcsán. Van olyan önkormányzat is Borsod megyében, amely 200 közmunkást igényelt, és mindössze 20at tud mint keretszámot megkapni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával je lzi az időkeret leteltét.) Tehát nem elég ez a siralmas szociális helyzet, úgy tűnik, hogy a közfoglalkoztatottaknak ez a nagy száma csak a 2014es kampányévnek szólt. Haladéktalanul változtassanak a politikájukon, vegyék észre, hogy KeletMagyarország és a vidék leszakadóban van. Esélyt mindenkinek! Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) Bejelentés az Országgyűlés következő üléséről ELNÖK : Köszönöm, Varga képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésének első napjára várhatóan 2015. március 16án kerül sor. Megköszönöm munkájukat. Az ülést bezárom. (Az ülés 15 óra 55 perckor ért véget.) 2015. március 16. hétfő (55. szám) Országgyűlési Napló Kövér László, dr. Hiller István, dr. Latorcai János, Lezsák Sándor és Sneider Tamás elnöklete alatt Jegyzők: Gúr Nándor, Hiszékeny Dezső, dr. Szűcs Lajos, dr. Tiba István