Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 16. kedd (41. szám) - Heringes Anita (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Lesz-e felelőse?” címmel - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP):
89 Engedjék meg, hogy mindannyiuknak áldott, boldog karácsonyt kívánjak, a házvezetésnek, a Jegyzői Iroda munkatársainak, és mindenkinek, aki segítette a munkánkat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Államtitkár úr, parancsoljon! K ARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselőtársam! A karácsony előtti időszakban a Fogyasztóvédelmi Hatóság feladatait úgy tudnám összegezni, hogy a tájékoztatási feladat kiemelkedő jelentőségű a családok és a vásárlók érdeké ben. A későbbi problémák megelőzéséhez szükséges ismeretek rendelkezésre állnak az erre a célra összeállított kiadványokban, illetve egyre inkább nyilván az új kor követelményeinek megfelelően ennek az állami hatóságnak a honlapján a hatóság és az azt felü gyelő tárca, tehát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több módon próbálta, próbáltuk felhívni a figyelmet a tudatos vásárlói magatartásra. Azt gondolom, ez is nagyban segíti azt, hogy azok a kellemetlenségek, a rossz élmények, amelyek korábban érhették ebb en az időszakban a vásárlókat, a családokat, egyre kevesebb számban forduljanak elő. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Heringes Anita (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető minis zterhez - „Lesze felelőse?” címmel ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Heringes Anita képviselő asszony, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek: „Lesze felelőse?” címmel. Öné a szó . HERINGES ANITA ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Újból önhöz fordulok, miniszter úr (Lázár János: Jó helyre!), a kérdésemmel a személyi jövedelemadó 1 százalékával kapcsolatban, amelyet 2009ben parlagfűmentesítésre ajánlhattak fel az adózók. Előző azonna li kérdésemre a miniszter úr azt a választ adta, hogy a kormány visszaadja a parlagfűmentesítés helyett a korábban végkielégítésre és működtetésre elköltött 642 millió forintot. Ez november végén meg is történt. Majd jöttek az újabb hírek, hogy a maradék parlagfűmentesítésre szánt pénz, a 463 millió forint nagy részét is a céltól eltérően költötték el. Az elszámolásokból az derült ki, hogy a parlagfűmentesítés hatékonysága szempontjából megkérdőjelezhető számlákkal számoltak el a Földművelésü gyi Minisztérium háttérintézményei, igazgatóságai és a kormányhivatalok. Raklapnyi fénymásolópapír, tetőbeázás, 92 500 forintos bőrtáska, LCD monitor és ezüstmetál színű cipőtisztító is belefért az elszámolásba. Sok kérdést vet fel ez az ügy. Mikorra alakí tanak ki végre egy szakmailag alátámasztott és működő rendszert a parlagfűmentesítésre? A szakemberek és a civil szervezetek többéves kérése után mikor neveznek ki végre egy kormánybiztost, aki ezért a területért felel? Mert tudja, miniszter úr, nem megol dás az, hogy pályázatokat írnak ki a civileknek parlagfűmentesítésre, ezzel az állam által elvégzendő feladatokat adnak át nekik, amihez sem eszközük, sem jogkörük nincs, hiszen a civilek nem egy hatóság. Vegyék már kicsit komolyabban ezt az ügyet! Nem lá tszatdöntések, lépések kellenek, hanem valódi eszközök és pénz a mentesítésre, amelyet egy kormánybiztos felügyel. Ön szerint hol a szolgáltató állam, ha a sajtóban is megjelentek alapján a parlagfűmentesítésre szánt pénzből lesz papír a hivatalban, és c sináltatnak beázások ellen tetőt a hivatal fölé? Ön szerint ez rendben van így?