Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 16. kedd (41. szám) - Kiss László (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Útvám? Hídvám? Újabb sarcolásra készül a kormány?” címmel - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
76 vegyék igénybe. Azok pedig, akik átmenő forgalomként használják ezeket a pályaszakaszo kat, különösen külföldiek - és az autópályát lényegesen különböző súlykorlátozással, különböző úthasználati problémákkal terhelik , ebből a szempontból kivegyék a rájuk eső részt. Köszönöm szépen. (Dr. Nagy István tapsol.) ELNÖK : Képviselő úrnak van egy perce. KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Igen nehéz volt államtitkár úr helyzete, hiszen ön a képzéssel és a foglalkoztatással foglalkozik a kormányban, de hát én tisztelem, hogy megpróbált válaszolni erre a kérdésre, annak ellené re, hogy nem kaptunk arra választ, hogy a kormány támogatjae az MSZP határozati javaslatát, amely arról szól, hogy ne vessenek ki hídvámot és útsarcot oda, ahol eddig nem kellett fizetni. Erről szól az MSZP javaslata. Amire ön válaszolt, arról azért érdem es néhány szót szólni. Azért azt gondolom, hogy ezeket az utakat és hidakat elsősorban nem a külföldiek használják. Elnézést kérek, megint csak a saját választókörzetemet tudom példának hozni, ha valaki Békásmegyerről Káposztásmegyerre kíván menni, akkor a Megyeri hidat használja. Ennek a polgárnak kell majd hídvámot fizetnie a Megyeri hídon. Az a külföldi, aki pedig belép, mondjuk, az ország nyugati határán turisztikai céllal, az pedig eleve használ ilyet. Azt gondolom tehát, hogy próbáljon meg államtitkár úr a kérdéseimre válaszolni, és akkor biztos közelebb jutunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Államtitkár Úr! DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Magyarországon 344 kilométer kiterje désű a teljes díjmentes hálózat személygépkocsik részére, amelyből 162 kilométer Pest megyében található. Nem véletlenül idézem ezt a mondatot, mert elsősorban a problémák jelentős része gyakorlatilag Budapest és Pest megye környékére koncentrálódik ebből a szempontból, hiszen a vidéki városok tekintetében kifejezetten előnyös, mint ahogy az előbb említettem, vagy előnyös lehet a megyei útdíjrendszer bevezetése. Ami a Megyeri híd használatát illeti, abban bizonyára önök is tapasztalták, érzékelték, hogy nin cs végleges kormányzati döntés, tehát arra szeretném a tisztelt képviselő urat kérni, hogy várja meg ezzel kapcsolatban a kormányzat véleményét. Köszönöm. ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd képviselő úr, a Jobbik képviselője, azonnal i kérdést kíván feltenni a külgazdasági és külügyminiszternek: „Harmadszor kérdezem: mi a véleménye most, a gazdagok kormányának érintett tagjaként a luxusmedenceadóról, amit még ellenzékben követelt Gyurcsány villája előtt?” címmel. A miniszter úr halasz thatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Mikola István államtitkár urat jelölte meg. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr személyét. Tessék! NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Elnök úr, Szijjártó Péter rövidre zárhatná ezt a témát, nem igazá n értem, hogy miért akarja ezt egy évig akár felszínen tartani, de készséggel megadom neki erre a lehetőséget, ezért megvárnám, és lehetőséget adnék a személyes magyarázkodására. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)