Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 16. kedd (41. szám) - Gyöngyösi Márton (Jobbik) - a honvédelmi miniszterhez - „Dilettantizmus vagy szándékos dezinformáció: miért torzít a KNBSZ?” címmel - ELNÖK: - HENDE CSABA honvédelmi miniszter:
71 finn légierő megfelelő reagálásával és a készenléti repülőgépek bevetésével megfelelő választ adtak az orosz provokációra, hogy elejét vegyék a további légtérsértéseknek.” A jelentés tehát úgy állítja be, mintha a finn elnök párhuzamot vonna Ukrajna és Finnország helyzete között, és a vélt orosz agresszió és provokáció ellen harcias fellépést sürgetne, és Ukrajna példáján okulva a NATOtagságban látná hazájának egyedüli védelmi garanciáját. Miniszter úr, elolvastuk a hivatkozott interjút a Washington Postban, ám abban nyomát sem láttuk annak, mint amit a KNBSZ a finn államelnök szájába adott. Az egész interjú szövegében az „orosz agresszió” kifejezés még meg sem jelenik; a „provokáció” szó pedig kizárólag az újságíró felvezető kérdésében. Niinistö az utóbbi hetek orosz légtérsértéseivel kapcsolatban kizárólag annyit jegyzett meg, hogy Oroszország minden lépését követik, észreveszik, jegyzik, és nagyon óvatosan átgondolják, hogy valóban mit is jelenthetnek. Finnország emellett folyamatosan növeli a hadi kiadásait, gondoskodik saját védelméről, és mint a Nyugat része, a NATO partnere, folyamatosan egyezteti a lépéseit nyugati szövetségeseivel. Ami pedig a semleges Finnország NATOtagságát és az abból fakadó védelmi garanciákat illeti, Niinistö határozotta n leszögezi: bár a NATOtagság Finnország számára húsz évvel ezelőtt dilemma tárgyát képezte, ez ma nem lehet időszerű kérdés, hiszen a finn NATOtagság ma kétségkívül ártana Oroszország és Finnország kapcsolatának, és bár elméleti síkon a NATOtagság egy lehetőség, az kizárólag az ország egyensúlypolitikája szempontjából értékelhető. Miniszter úr, önök vagy teljesen értékelhetetlen munkát végeznek akkor, amikor a nyugati szövetségesek dezinformálására is sok energiát fordító partnerszolgálatok jelentéseit kritikátlanul és ellenőrzés nélkül átveszik, vagy pedig önök - és ez a súlyosabbik lehetőség - szándékosan dezinformálják az Országgyűlés képviselőit az ukrajnai válsághoz kapcsolódó események ügyében, és ennek során még külföldi vezetők nyilatkozatainak manipulálásától sem riadnak vissza. Kérem, tájékoztasson, mi áll a szakszolgálat durva hamisítása mögött, és mit kívánnak tenni a képviselők hiteles tájékoztatásának, illetve a dezinformációk kivédésének érdekében. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik sor aiból.) ELNÖK : Megadom a szót Hende Csaba miniszter úrnak. HENDE CSABA honvédelmi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön interpellációjának már a címét is kénytelen vagyok visszautasítani, és azt kérem, hogy a jöv őben forduljon a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál dolgozó honvédek, tisztek és altisztek felé nagyobb tisztelettel. A KNBSZ havi rendszerességgel - általában zárt üléseken - tájékoztatja az Országgyűlés illetékes bizottságait minden olyan ügyben, amel y a hatáskörébe tartozik. Ez is mutatja, hogy a katonai titkosszolgálat mindenben támogatja az önök, így személyesen az ön munkáját is, képviselő úr. Ugyanezt a célt szolgálja az interpellációjában hivatkozott jelentés is, amit egyébként roppant szűk körne k, mindösszesen 6, azaz hat országgyűlési képviselőnek küldenek meg. Nem mellesleg erre semmilyen szabály sem kötelezi a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot. Természetesen, amennyiben képviselő úr elégedetlen ezzel a pluszinformációforrással, úgy egyetle n szavába kerül, és nem kap több összefoglaló jelentést. De térjünk rá a konkrét jelentésre! Mint azzal ön is tökéletesen tisztában van, a hivatkozott jelentés nyílt, bárki által hozzáférhető információkat dolgoz fel, hogy mindenki számára világos legyen: sajtóhíreket. Erre az anyag bevezető részében még külön fel is hívják képviselő úr és minden olvasó figyelmét: „Az oroszukrán konfliktusban mindkét fél intenzív információs hadviselést folytat, amelynek keretében az írott és az elektronikus sajtó számos d ezinformációt tesz közzé, ezért a nyílt forrású információkat fenntartásokkal szükséges kezelni.” Most tessék figyelni: „A megjelenített tartalom nem tükrözi a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat hivatalos álláspontját.”