Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 23. kedd (44. szám) - Az Országgyűlés 3. téli rendkívüli ülésének megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
157 dolgoznak, hogy ezeket a szabályokat elősegítve a gyorsabb, biztonságosabb, környezetkímélőbb gyorsforgalmi utak használata a lehető legszélesebb körbe n elterjedjen. Ennek érdekében a kormány az elkövetkezendő időszakban bevezeti a megyei matricás rendszert, amelynek eredményeképpen az eddig 3 százalék alatt lévő 43 ezer forintos éves bérlet, matrica megvásárlása helyett évente 5 ezer forintért jogosulta k az emberek a teljes komfortot biztosító gyorsforgalmi utak megyében lévő használatára. Praktikusan ez azt jelenti, hogy aki, mondjuk, két megyényire lakik - például Székesfehérváron , az két megyei jeggyel, azaz évi 10 ezer forintért el tud jönni napont a rendszeresen Budapestre. (Lukács Zoltán: Most meg ingyen!) Voltak olyan gépjárműhasználók, akik eddig azért kerülték el az autópályákat - és általában ezek az úgynevezett hivatásforgalomban részt vevők, tehát akik reggeleste rövid távra használják a koc sijukat , mert nem érte meg nekik a 43 ezer forintos útdíj, és a mellékutakon igyekeztek úti céljuk felé. Ezen alapjaiban változtat ez a rendszer, és a lehető legszélesebb körben lehetővé teszi, hogy ezek az emberek igénybe vegyék a legmagasabb komfortfok ú hálózatot. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányrendelet megalkotása előtti szakmai egyeztetéseken a szakmai szervezetekkel, az érdekképviseleti szervezetekkel és a témában leginkább érintett budapesti és Pest megyei polgármesterekkel leültünk egyeztetni. Igen, ezeknek a díjmentes gyorsforgalmi utaknak több mint a fele Pest megyében található; nem Szabolcsban, nem Baranyában, nem Békésben, nem Győrben, hanem Pest megyében. Nyilvánvaló, hogy a Pest megyeiek érintettek ebben a leginkább. De ugyanakkor - s ez t itt az önök és az ország nyilvánossága előtt is el kell mondani - számos olyan Pest megyei település van, amely ezzel együtt jobban jár a megyei jegy igénybevételével, mint a jelenlegi úgymond díjmentes, de számára a távolabbi útszakaszokat díjmentesen n em elérhető rendszerrel. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az egységes rendszer elősegíti azt, hogy ne a lakóhely szerint kapják az ország lakosai a mindenki pénzéből, a közteherviselésből megvalósított autópályák használati jogát. Ez teszi általánossá, ez tes zi egységessé és ez teszi olyan elvszerűvé ezt a használatot, amely meggyőződésem szerint a közelebbi és a távolabbi jövőben is megoldást jelent. Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Amikor méltatlankodnak, kérem, vegyék figyelembe, hogy ez a mindenki sz ámára üdvözítő egységes rendszer havonta két gombóc fagylalt árát jelenti. Önök ezért kiabálnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Schiffer András frakcióvezető úr, az LMP részéről: „Törvénysértő törvénygyár” címmel. Parancsoljon, képviselő úr! (12.40) DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, eléggé helye lenne annak, hogy regisztráljuk: a mai ülésnap feltehetően nem jött volna létre, ha egyébként a kormány nem fut ámokot. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Tudniillik a két államfői levél azért született, mert a kormányzat képtelen arra, hogy a jelenlegi kétharmados többség által megalkotott jogalkotási törvényeket betartsa. Tiszt elt Országgyűlés! Az a jogalkotási törvény, amit 2010ben a Ház elfogadott, a 2010. évi CXXX. törvény világosan előírja azt a 17. §ában, hogy hatástanulmányt kell készíteni, amelyik egyrészt a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását megv izsgálja, a társadalmi, gazdasági, költségvetési, környezeti és egészségügyi hatásokat megvizsgálja. Akár ma reggel a Fidesz által kudarcba fullasztott üléskezdeményezésnél Fónagy államtitkár úr, akár a múlt héten a kereskedelmi dolgozók álláskilátásait ér intő aggodalmakra Kovács Zoltán államtitkár közölték azt, hogy nincs szükség hatástanulmányokra; vagy, ha van hatástanulmány, azt nem mutatja be államtitkár úr a tisztelt Országgyűlésnek.