Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 16. kedd (41. szám) - Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
112 szerettük volna, hogy ha már ilyen nagy dicsőségeket tudnak ezen a területen önök szerint felmutatni, hogy akkor számokkal ezt alá lehetett volna támasztani. Szerintem az ellenzéki képviselőtársaim nagyon szívesen látná k azt, hogy ezek valóban alátámasztott, valóban hatékonyságnövelő intézkedések voltak, és hogyha önök kimutatják, hogy hány milliárdot lehetett spórolni ezzel az új rendszerrel, hogy összevontak bizonyos műveleteket, beszerzéseket, akkor azt mondhatnánk, h ogy igen, akkor még fejet is hajthatnánk. De sajnos nem ezt láttuk. És ráadásul ez már főleg, így a költségvetés elfogadása után egy kicsit komikus szerintem, hogy azt mondják, hogy az egységes és átlátható költségvetés kerül kialakításra, tehát minthogyha az, hogy ezeket a szakigazgatási szerveket beviszik a kormányhivatalok alá, ez alapján átláthatóvá, mindenki számára átláthatóbbá fog válni az ő költségvetésük. Hát jelezném államtitkár úrnak és a jelen lévő két darab kormánypárti képviselőnek (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) - azért a kétharmad meglenne az ellenzékből, államtitkár úr, mielőtt még azt mondja, hogy mi hányan vagyunk , de a lényeg az, hogy amikor a költségvetést tárgyaltuk, Magyarország költségvetését tárgyaltuk, pont azt hoztuk fel problémak ént, hogy még, mondjuk, a rendőrkapitányságok, akár a megyei rendőrkapitányságok esetében vagy akár az egyetemek esetében sem került részletesen kifejtésre - itt a részletes kifejtést, mondjuk, hogy az ELTEnek mekkora a költségvetése, és az Országgyűlés m ennyit szán erre a célra, ezt így értelmezzék , tehát Magyarország költségvetésébe sajnos nagyon elnagyoltan kerültek be ezek a tételek. Tehát az a hivatkozás, hogy itt a jövőben átláthatóbb lesz a kormányhivataloknak is a működése és az ő költségvetésük, ez, úgy érzem, hogy nem megalapozott. Hivatkozhatnának akkor arra, ha részleteiben kifejtették volna, nemcsak az idei, hanem a tavalyi költségvetésben is, hogy mennyit szánnak akár nemcsak a megyei kormányhivatalokra, hanem az azok alá tartozó intézmények re vagy akár a járási hivatalokra is, ezt nyugodtan be lehetett volna emelni a költségvetésbe. De továbbhaladva, mik kerülnek például integrálásra. A környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek esetében is már elgondolkodik az ember, hogy azért azt a szaktudást, ami ott felhalmozódott, azt úgy át lehete helyezni a kormányhivatalokba, hogy az ne sérüljön, és ugyanolyan hatékonyan és ugyanolyan szakértelemmel vagy legalább akkora szakértelemmel el lehessen végezni; ez bennem kérdéseket vet fel. És pé ldául Schiffer képviselőtársam is, tudom, hogy készül a témát kifejteni, én erre most nem térnék ki részletesebben, pont emiatt, viszont abban egészen biztos vagyok, hogy a bányakapitányságok integrálása teljesen fölösleges. Önök arra hivatkoznak, hogy az emberekhez közelebb hozzák a napi ügyeik intézését - hát, a bányakapitányságra nem jár nap mint nap az ember. (Dr. Schiffer András: Már aki!) Már aki! (Derültség.) Hát, lehet, hogy vannak olyanok itt a teremben vagy az Országgyűlésben, akiknek akár hozzáta rtozóik is érintettek bányákkal kapcsolatosan (Dr. Kovács Zoltán: Ez rossz poén.) , de meg kell mondjam, lehet, hogy rossz poén, államtitkár úr, de én bányakapitányságon még jogászként sem jártam. Tudom, hogy mi az, és tudom, hogy hogy működik, és lehet, ho gy ez az én hiányosságom, de nemcsak hogy én, hanem az átlagos állampolgár a bányakapitánysággal vagy a bányakapitánnyal nem kerül közvetlen kapcsolatba. Vagy azok a vállalkozók kerülnek kapcsolatba, akiknek ha egy kicsit arrébb kell menni, hogy egyegy te lepüléssel arrébb tudják elintézni ezeket a dolgaikat, akkor nem hiszem, hogy az olyan nagy problémát jelent. Tehát pont a bányakapitányságok integrálása, ez nehezen magyarázható. Persze lehet, hogy államtitkár úr ezt részletesen elő tudja vezetni, de majd el fogom mondani, hogy mi a mi magyarázatunk erre, azt meg valószínűleg ön cáfolni fogja, de a lényeg az, hogy ésszerű magyarázatot én nem látok. Aztán - és felhívom a figyelmet, hogy még mindig az állampolgárok számára a szolgáltatások könnyebb elérhetős ége a cél : a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feladatai egy részének átvétele. Hát itt sem nagyon értem, az indokolás nem elég részletre törő, hogy mi az, amit közelebb szeretnénk hozni az állampolgárokhoz a bevándorlási ügyek tekintetében. Államt itkár úr, akkor ezt kérem, fejtse ki. (Dr. Kovács Zoltán: Az expozéban benne volt.) Lehet, hogy meg tud győzni, de hát ez szintén nem egy olyan dolog, ahová mindennap az ember rohangál, főleg nem, ha már az