Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 27. hétfő (21. szám) - Szatmáry Kristóf (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Hogyan vált Magyarország az európai gépjárműgyártás egyik központjává?” címmel - ELNÖK: - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
921 Ahhoz, hogy a lehetőségeinket jobban kihasználjuk, sok mindent kell tennünk. Először is az Európai Unió célkitűzése, hogy 2020ra 20 százalék legyen az ipari termelés aránya az Unión belül a GDPhez viszonyítva; Magyarországon ez, remé ljük, 30 százalék lesz akkorra. Az újraiparosítás keretében elsősorban a kkvk kapacitásbővítő beruházásait, beszállítóvá válását kívánjuk támogatni, a bürokratikus akadályokat le fogjuk bontani, támogatni fogjuk a kutatást, a fejlesztést és az innovációt, hogy megfelelő mennyiségű munkaerő is rendelkezésre álljon, mert ez az autógyártás szempontjából egyre több helyen akadályt jelent. Meg kell változtatnunk a szakképzés rendszerét, és javítanunk kell ezen a területen is a lehetőségeinket, hogy megfelelő me nnyiségű és képzettségű munkaerő álljon rendelkezésre. Reméljük, hogy az Unió által megkötendő külkereskedelmi megállapodások - például az Amerikai Egyesült Államokkal - jelentős mértékű piacteremtő hatással fognak bírni a magyar autóipar számára is. Végez etül hadd mondjam el a Jedlik Ányostervet, az elektromos autózást. Ma még a világon alig néhány elektromos autó, hibrid autó fut, ugyanakkor a Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2050re az új eladott gépkocsik száma összességében 2,5szeresére fog nőni, tehát egy jelentős mértékű növekedés lesz az új autók piacán, viszont 2050re a világban eladott összes új autónak már a 70 százaléka (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hibrid, elektromos és plugin gépkocsi lesz. Márpedig új technológiák, új technológiájú gépkocsik gyártásához új kapacitásokra van szükség (Az elnök ismét csenget.) , ami Magyarország számára további lehetőségeket fog teremteni. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. SZATMÁRY KRISTÓF ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen a választ elfogadom, már csak azért is, mert úgy gondolom, hogy amikor arról beszélünk, hogy a magyar gazdasá got hosszú távú, fönntartható pályára kell állítani, akkor, mint minden ilyen gazdaságnak, szüksége van zászlóshajókra, szükség van olyan iparágakra, amely kiemelkedő, amit a kormányzat kiemelten tud támogatni, és amely egyben jelzi a magyar gazdaság poten ciálját is. Erre a járműgyártás tökéletesen alkalmas, már csak azért is, mert itt egy olyan iparágról van szó, ahol nagy nemzetközi cégek jelen vannak, de ami nagyon fontos, hogy erre a beszállítói tierlistára is egyre több hazai kis- és középvállalkozás tud fölkerülni, közvetlen beszállítóvá válni. Tehát egy olyan iparágról van szó, amelyet érdemes támogatni, és ahogy itt elhangzott, valóban olyan új technológiák, olyan új kihívások vannak a járműgyártás előtt, amibe érdemes időben bekapcsolódni ahhoz, ho gy Magyarország pozíciókat tudjon teremteni. Közös siker lesz az, ha a kormányzat ezt a szektort továbbra is tudja támogatni. A választ elfogadom. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm, Szatmáry képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képvise lője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Két hónap és indul a szociális temetés?” címmel. Az interpellációra miniszterelnök úr megbízásáról a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Pintér Sándor belügyminiszter úr hel yett Pogácsás Tibor államtitkár úr fog válaszolni. Megadom a szót képviselő úrnak. KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Köszönöm szépen. Hát, szociális temetésről szerettem volna beszélni, de azt gondolom, államtitkár úr, van itt fontosabb kérdés is. Kéne válaszolni arra, hogy kik azok a kormányzati tisztségviselők, akiket kitiltottak az Amerikai Egyesült Államokból. (Közbeszólások a