Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 20. hétfő (20. szám) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája
855 azt, ha azok a programok, amelyek a díjhátralékosok helyzetét javítani képesek, azok a programok, amelyek integráltan kapcsolják össze a szociális ellátórendszert, a közműcégeket, adott esetben az önkormányzatokat, azok integráltan tudjanak működni. A Szocialista Párt meggyőződése szerint az ilyen modellek azok, amelyek csökkentik a szociális krízist, csökkentik a díjhátralékosok számát, egyúttal megoldást jelentenek. Ehhez azonban egy kicsit nagyo bb ívű látásmód kell. Ehhez nem elegendő egy jogszabály fércelgetése vagy néhány jogszabály fércelgetése, ehhez az egész rendszert kell átalakítani. Átalakítani vagy visszaalakítani úgy, ahogy ezt a fővárosban 2010 előtt ez a példaértékű modell megmutatta. Úgy gondolom, nem szégyen visszatérni korábban jól működő gyakorlatokhoz, nem szégyen visszatérni kipróbált, jó modellekhez. Ezért javaslom mindenkinek, hogy a fércmunkák helyett inkább a már bevált dolgokat próbáljuk megvalósítani. Köszönöm szépen. (Szór ványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. További felszólalásra tehát senki nem jelentkezett. Az általános vitát le zárom, és megkérdezem Csöbör Katalin képviselő asszonyt, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Öné a szó, képviselő asszony. CSÖBÖR KATALIN ( Fidesz ): Először is köszönöm szépen a kedves képviselőtársaknak a hozzászólásaikat. Természetesen, ahog y a szocialista képviselőtársamtól hallottuk, a problémát nem életre hívtuk, hanem a probléma él. 2014 áprilisától vagyok az Avas egyéni országgyűlési képviselője, és hiába beszélünk arról, hogy hogy lett volna vagy hogy nem lett volna, itt a probléma, és én szeretném megoldani. Úgy gondolom, másik miskolci képviselőtársammal együtt szeretnénk megoldani. Ezért arra kérném, hogy a helyzet egyedi értékelése helyett vagy mellett adjon be módosító javaslatot. Ne csak beszéljünk róla, mert sok beszédnek sok az a lja. Úgy gondolom, hogy a miskolciak jól döntöttek, amikor nem választottak jobbikos vagy LMPs országgyűlési képviselőt, mert úgy tűnik, hogy ők nem akarják és nem is tudják megoldani ezt a problémát. Természetesen köszönöm a felvetéseket, meg fogom őket fontolni. Ennek ellenére kérem önöket, hogy támogassák majd a javaslatomat. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására, a munkaszü neti napokra figyelemmel, október 27én, hétfőn 16 óráig van lehetőség. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tiszte lt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Költségvetési bizottság önálló indítványa T/244. számon a parlamenti informat ikai hálózaton elérhető. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztés részletes vitáját kijelölt bizottságként a Kulturális bizottság folytatja le.