Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 20. hétfő (20. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
755 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Schiffer András frakcióvezető úr, LMPképviselőcsoport. Öné a sz ó. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években több büntető törvénykönyvi módosításnál a hivatalos személyek, a közfeladatot ellátó személyek körét a parlament bővítette, tehát ezzel is jelezte azt, hogy az ilyen feladatok at ellátó személyek fokozott védelmet élveznek, illetve az ő sérelmükre elkövetett erőszakos bűncselekmények különös súllyal esnek latba. Ugyanakkor az elmúlt években az LMP minden egyes esetben ellene szavazott minden olyan javaslatnak, ami tisztán a bünt etési tételek emelésével kívánt szociális válsághelyzeteket kezelni. Elutasítjuk azt a büntetőpolitikát, amelyik úgy gondolja, hogy attól, merthogy az eddig 15 évig terjedő büntetési tételt 28 évig büntetési tételre emeljük, az adott cselekmények elszapo rodottsága csökkenni fog. Mire alapítják ezt, képviselőtársaim? Miért gondolja bárki, ha mondjuk, a minősített eset nem 28 év lesz, hanem mondjuk, 510 év, akkor az ilyen jellegű cselekmények gyakorisága csökkenni fog? Nem jó út ez, nem pá rtoljuk az elnyomó jellegű büntetőpolitikát, sokkal szükségesebb lenne azokat az ellátórendszereket megerősíteni, részint az igazságügyi tárca körül, illetve azt a szociális ellátórendszert, amelyik alkalmas arra, hogy azokat a fiatalokat, akik adott esetb en ilyen erőszakos cselekményekre ragadtatják magukat, integrálják, illetve megerősíteni azt a pártfogó felügyelői hálózatot, amelyik adott esetben alkalmas arra, hogy a krónikus normaszegőket jobb útra térítse. Nem látjuk a hasznát az ilyen jellegű elnyom ó büntető politikának, semmiféle alátámasztását nem látjuk annak, hogy ha adott esetben ennek a cselekménynek a büntetési tételét megduplázzák, ettől ezeknek a cselekményeknek az elszaporodottsága csökkenne. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a frakciók képviselőit, kíváne még valaki felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót Vágó Sebestyén képviselő úrnak, aki válaszolni kíván az elhangzottakra, kétperces id őkeretben. Öné a szó. VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Abban egyetértek Schiffer András képviselőtársammal, hogy komplexen kell kezelni ezeket a kérdéseket, és csak egy ilyen intézkedés nem oldja meg a problémát. De úgy gondolom, hogy egy ilyen Btk.szigorítás nélkül az összes többi probléma kezelése sem érhet célba. Persze, itt elmondhatnám azt is, hogy ha a bírák élnének azzal a lehetőségükkel, a bírói függetlenség által nyújtott lehetőségükkel, hogy az ilyen esetekben a lehető l egszigorúbb ítéleteket hozzák, a lehető legszigorúbban járjanak el, akkor annak már lehetne egy olyan visszatartó ereje, ami a komplex rendszer része lehetne, akár a szociális ellátórendszer megváltoztatása, akár a pártfogó felügyelői kompetenciák emelése mellett, ami kiküszöbölhetné ezeket a problémákat, illetve csökkenthetné ezeket a problémákat, mert sajnos valószínűleg arról nem beszélhetünk, hogy teljesen megszűnhetne, teljesen eltűnhetne az országból ez a jelenség. (17.00) Ilyen szempontból is kérem, hogy mérlegelje, és ez alapján hozza meg akár az LMPfrakció a döntését. A támogató hozzászólást köszönöm. A régi magyar mondással élve pedig azt gondolom, abban bízom, hogy az, hogy a kormánypárti többség nem szólt hozzá ehhez a kérdéshez, azt jelenti, ho gy a hallgatás beleegyezés (dr. Rétvári Bence: Mindjárt kiderül.) , tehát felülbírálták korábbi igazságügyi bizottsági döntésüket, és támogatni fogják azt, hogy erről a komoly kérdésről akár egy