Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 20. hétfő (20. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
752 ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Szakács László képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. Ö né a szó. DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A Gazdasági bizottság előtt is igyekeztünk érvelni azért, hogy támogassák ezt a javaslatunkat. Hiszen semmifajta ellenőrzése nincs a most már lassan önmagától és a kormánytól is független intézménynek. Nem hangzott el ma még, de úgy gondolom, fontos információ, hogy a Magyar Nemzeti Banknak május 5e óta nem működik a felügyelőbizottsága sem. Így a tulajdonosi ellenőrzést, a tulajdonosi jogok gyakorlását, illetve a célszerűségi és eredménye sségi ellenőrzési feladatok ellátását, az igazgatótanács és az igazgató működését, úgy gondolom, pillanatnyilag nem ellenőrzi senki. Így lehet szó arról, hogy a matolcsyzmus oktatásra kerül. Hallottuk mi azt már, hogy fogják ezt oktatni majd, nem gondoltuk volna, hogy az MNB pénzéből, az MNB iskoláiban, de mégis úgy gondoljuk, hogy ha már a kormány és az állam mint tulajdonos nem akar részt venni a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzésében, akkor nagyon fontos, hogy mi magunk azokon a szerveken keresztül indítvány ozzuk a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodása célszerűségének, eredményességének ellenőrzését, amire lehetőségünk van. Nincs felügyelőbizottság, és ez nem elegendő indok, amiről engem tájékoztattak a Gazdasági bizottság ülésén, hogy lehet, hogy majd el is jön e gyébként a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Gazdasági bizottság ülésére. Nagyon örülök, ha most már részt vesz majd egy parlamenti bizottság ülésén, de nem gondolom, hogy ez tudja helyettesíteni azt a célszerűségi és eredményességi vizsgálatot, amit az Állami Számvevőszék le tudna folytatni. Mindaddig, ameddig ez a folyamat le nem zárul, és mindaddig, amíg ebben nem látunk tisztán, és mindaddig, ameddig a kormány nem kívánja gyakorolni jogait, kérjük az igazgatótanácsot, hogy függessze föl ezeknek a tranzakciók nak a végrehajtását. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Cseresnyés Péter képviselő úr, Fideszképviselőcsoport. Megadom a szót. CSERESNYÉS PÉTER ( Fidesz ): Köszönö m szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szakács képviselőtársam gondolataira szeretnék visszautalni, mert azt tartjuk mi jó megoldásnak, amit a Gazdasági bizottságban is kértünk önöktől. Miután Matolcsy György meghallgatását a Gazdasági bizottság szeptember 25é n elfogadott munkaterve alapján novemberben meg kívánjuk tartani, az lenne a javaslatom, hogy arra minden érdeklődő jöjjön el, és a Gazdasági bizottság tagjai minden egyes kérdésükre ott megkaphatják a választ. Úgyhogy azt javaslom, e helyett a beadvány he lyett az Országgyűlés azt a bizonyos gazdasági bizottsági meghallgatást támogassa. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, aki válasz olni kíván az elhangzottakra, kétperces időkeretben. Öné a szó. BURÁNY SÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Szeretném először is leszögezni, hogy egy bizottsági meghallgatás egészen más műfaj, mint egy ellenőrzés. A bizottsá gi meghallgatás jó esetben sok kérdésből és sok válaszból áll, de ismerjük a kormánypárti többségű bizottságok gyakorlatát, hogy a legtöbb esetben lényegében csak az előterjesztő tud szót kapni, utána frakciónként egyegy kérdést