Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 15. hétfő (14. szám) - Bárándy Gergely (MSZP) - a belügyminiszterhez - „A rendőrséget vetik be a civilek megfélemlítésére?” címmel - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
70 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország demokratikus jogállam, ahol a törvények mindenkire vonatkoznak. Senki nem állhat a törvények fölött , sem természetes személyek, sem gazdálkodó szervezetek, sem alapítványok. A megfélemlítéssel kapcsolatban ön néhány évet késett. 2006 őszén kellett volna a rendőrségi megfélemlítéssel kapcsolatban kérdést föltenni a magyar parlamentben, amikor békés ünnep lő emberekre támadtak a rendőrök, amikor lovasrohamot vezényeltek, vezényeltettek önök a civil emberek ellen, és szemkilövetést végeztettek a rendőrséggel. (Felzúdulás, közbekiáltások és taps a kormánypárti padsorokból. - Közbekiáltások az MSZP soraiból.) Tisztelt Képviselő Úr! Akkor kellett volna ezt a kérdést föltenni. Ami az ön által kérdezett ügyet illeti, a rendőrség törvényesen járt el, a hatályos jogszabályokat betartotta, semmiféle megfélemlítésről szó nem volt. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fel jelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást. Ez az eljárás törvényes volt. Itt a napirend előtti hozzászólások kapcsán elhangzott, hogy ha önök demokraták és a jogállam tisztelői, akkor adják meg a hatóságoknak azt a lehetőséget, hogy az el járást lefolytassák, és az eljárás eredményének ismeretében mondjanak véleményt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót a képviselő úrnak. DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen. Államtitkár ú r jól idézi a jogszabályt, valóban demokratikus jogállamról ír, csak éppen más a valóság, én meg erről beszélek. Ismerem államtitkár urat, és tudja, ezért mondtam azt, hogy tegye meg nekem azt a szívességet, hogy nem a szokásos sablonra húzza fel a választ , mert még egyszer mondom, államtitkár úr, ahogy szokták mondani már klasszikusként, lassan, érthetően: nem ez a kérdés. (Derültség, közbekiáltások a kormánypárti padsorokban.) A kérdés az, hogy önök szerint összefére és ön szerint összefére a jogállami normákkal az, hogy 43 készenléti rendőr száll meg egy civil irodát azért, hogy néhány számítógépet lefoglaljon és a büntetőeljárást lefolytassa. Tudja, államtitkár úr, az a probléma, hogy szomorúsággal kell hogy eltöltsön minket az, hogy az emberek egyre g yakrabban idézik, ezen a tüntetésen is ezt tették, A tanú című klasszikus filmnek egyegy félmondatát, amikor az állami működésről van szó. Ezen eseménysorra talán, ha keresni kell közülük, akkor legjobban az a kifejezés, félmondat illik, hogy a statuálás a lényeg, mert önöknek ez volt ezzel a célja, államtitkár úr, ne tévedjen senki. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat is. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha visszagondolok az elmúlt évekre, akkor az a következtetés jut eszembe, hogy amit a szocialisták lassan mondanak, az csak rosszat jelent. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Emlékeznek a klasszikusra: lassan mondom, hogy mindenki megértse. Tehát, tisztelt képviselő úr, szeretném elmondani, szeretném leszögezni, hogy Magyarország demokratikus jogállam, a törvények mindenkire kötelezőek, senki nem állhat a törvények fölött, a rendőrség törv ényesen járt el ebben az ügyben, mint ahogy minden ügyben törvényesen jár el a rendőrség, ezért arra kérem a tisztelt képviselő urat, hogy várja meg az eljárás eredményét, és annak ismeretében vonja le a következtetéseket, és annak ismeretében mondjon véle ményt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Bárándy Gergely: Szégyenteljes válasz.)