Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 15. hétfő (14. szám) - Kunhalmi Ágnes (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Tényleg nem látják a 3-as metró napi 400 ezer utasát?” címmel - KUNHALMI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
51 Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Tényleg nem látják a 3as metró napi 400 ezer utasát?” cí mmel. Kunhalmi Ágnes képviselő asszonyt illeti a szó. KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A hírek szerint kormányzati döntés született arról, hogy az Európai Unió által elérhetővé tett fejlesztési források terhér e nem valósulhat meg nagy infrastrukturális beruházás Budapesten. A 3as metró felújításának szükségességét ma már senki sem vitatja. Az elmúlt két évben, 2011 óta ötvenháromszor állt le a metró, túlnyomórészt műszaki okokból. A város főpolgármestere, Tarl ós István az idén márciusban arról nyilatkozott, hogy a metró ma még nem életveszélyes, de akár azzá is válhat. Arról is beszélt a főpolgármester úr, hogy ha más megoldás nincs, le fogja állítani a 3as metrót. Azt hiszem, mindannyian tisztában vagyunk vel e, hogy a napi 400 ezer utast szállító járművonal leállítása milyen problémákat okozna a közlekedésben, ezáltal a főváros és az egész ország gazdaságának. A 3as metró működése elemi gazdasági érdeke Magyarországnak. Ehhez képest Budapest vezetése és az eu rópai uniós fejlesztésekért felelős tárca között hónapok óta zajló nyilvános vitát hallunk, megoldást azonban nem. Hangoztak el vádak előkészítetlenségről, Facebookon üzentek egymásnak meghatározó politikai vezetők, brüsszeli lobbizásra és hát egyebekre s zólították fel egymást. Azt hiszem, ez a nyilvános üzengetés meglehetősen méltatlan ahhoz a napi 400 ezer utashoz, akik nap mint nap használják a 3as metrót. Ők többnyire az élet nehezebb oldalán vannak. (16.30) Tudom, hogy a nagy kormányzati autókból a föld alatt utazók élete nem nagyon látszódik (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) , de ez nem ok arra, hogy elfordítsák a fejüket (Az elnök csenget.) a 3as metró utasaitól. A kormány eddig egyetlen dolgot tett a 3as metró ügyében: hozzájárult Budapest hitelfelvételéhez. (Zaj. - Az elnök csenget. – Közbeszólásra:) Köszönöm, miniszter úr. Azaz nem az európai uniós források bevonásával, hanem Budapest eladósításával képzelik el a program megoldását. Közben azt mondj ák, brüsszeli szabályok akadályozzák uniós források felhasználását. A helyzet az, hogy ez egész egyszerűen nem igaz. Ugyanis nem a régiók fejlettségéhez kötődő támogatási alapok terhére kerülhetne elvégzésre a felújítás, hanem például az integrált közleked ésfejlesztési operatív program keretében. Mindent egybevéve a kormánynak és a fővárosnak eddig és ezután is meglenne a lehetősége, hogy európai uniós források bevonásával nagyon gyorsan megkezdje az elkerülhetetlen felújítást. Ezért kérdezem tisztelt minis zter urat, hogy a kormány szándékozike bármilyen nagy budapesti infrastrukturális fejlesztés európai uniós finanszírozását lehetővé tenni. Számíthate arra az a napi 400 ezer utazó, aki a 3as metrót használja, hogy önök felelősen gazdálkodnak európai pol gáraink önökre bízott pénzével, és Budapest eladósodása helyett lehetővé teszik a 3as metró mielőbbi felújítását? Miniszter úr, köszönöm megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót vá laszadásra Lázár János miniszter úrnak. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy immár Staudt Gábor főpolgármesterjelölt úr mellett is szóba hozta a főpolgármester úr és a köztem lévő viszonyt, ami valóban a városhoz és a kormányhoz méltatlan színvonalra süllyedt. Ez alapvetően abból táplálkozik, hogy én nagyon nehezen viselem azt el, ha