Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Dr. Szakács László (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mi lesz veled, Pannon Volán?” címmel - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
494 évente 45 milliárd forint megtakarítást kíván elérni a korábbi kiadásokhoz képest. Itt érdemes megjegyezni, hogy 2008ban a politikai és szakmai ellenállás hatására a szervezeti összevonás helyett együttműködésre épülő konzorciumi forma jött létre, amelynek alapjai ma is megvannak, és a célkitűzéseknek szerintünk ma is megfelelnek. Az ágazatban jelen lévő szakszervezetek szerint a munkavállalókat az összevonások hátrányosan nem érinthetik. A szakszervezetek szerint azonb an ilyen markáns megtakarítás csak a működési és szolgáltatásbeli zavarokat előidéző létszámleépítés árán valósulhat meg. Az is nyilvánvaló, hogy az átszervezés nyomán az adminisztratív és a felsőbb irányítói terü leten kevesebben dolgoznak majd. Az érdekvédők garanciákat szeretnének kapni arra nézve, hogy az eddig elért, a munkavállalókat érintő vívmányok nem csökkennek. A változás után nem lehetnek alacsonyabbak a bérek, nem csökkenhet a jövedelmi színvonal sem. A zokon a munkahelyeken, ahol jelenleg kollektív szerződés van, azok érvénye továbbra is fennmaradjon. Mindezek után kérdezem államtitkár urat, mi történt a Pannon Volán Zrt. munkavállalóival, mennyien vesztették már el a munkájukat, és mennyien fogják még e lveszteni az összevonás után. Voltak és vajon leszneke kiszervezések az újonnan létrejövő déldunántúli Volánrégióban, amelyek érintik a volt Pannon Volán dolgozóit? És államtitkár úr személyesen tudjae garantálni vagy sem, hogy a korábbi Volántársaság ok munkavállalóit az összevonások hátrányosan nem érinthetik, a már elért vívmányok mindenkire érvényben maradnak? Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Fónagy János államtitkár úrnak adom meg a szót. DR. FÓNAGY JÁNOS nemze ti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon a Volánvállalatok az utasok négyötödét szállítják, ez naponta több mint 2 millió utast jelent. A Volánjáratok az ország 3200 telepü lését, 34 kivételével, tehát 99,9 százalékos mértékben lefedik. Ezt a munkát mintegy 18 ezer főállású munkavállaló látja el, és számos más partner munkája szükséges hozzá. (15.30) Ez mutatja azt, hogy az a terület, amelyre önnek a kérdése irányul, egy ren dkívül fajsúlyos terület. A Volántársaságok regionalizációját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is ennek megfelelően az egyik legfontosabb projektként kezelte és kezeli. Az átalakítással kapcsolatban folyamatos, mintegy k étkét és fél éve tartó folyamatos, részletes tájékoztatást és konzultációs lehetőséget biztosítottunk a társaságoknál működő érdekképviseletek részére is. Az integráció előreláthatóan 2014. december 31éig jogi és belső szervezeti átalakítási értelemben i s lezárul. Az átalakítás során a Pannon, a Kapos és a Gemenc Volán Zrt. nem eltűnik, hanem összeolvad a Déldunántúli Közlekedési Központ Zrt.vel. Az új, költséghatékony társaság létrehozása a szolgáltatások további javulását eredményezi. Teljes felelőssé ggel kijelentem, hogy az összevonások semmilyen módon nem érintették s nem érintik hátrányosan a munkavállalókat, a kétéves időszak alatt gyakorlatilag csak és kizárólag az irányítói szegmensben - mondanám, ha nem lenne szóképtévesztés, a menedzsmentben - történt és történik racionális összevonás. A régiós társaságok - a dolgozók jogviszonyát folyamatos munkaviszonyként kezelve - a Volántársaságok jogutódjaként fognak működni. A társaságok összeolvadásával a szerzett jogok a legkisebb mértékben sem sérülne k, a munkavállalók minden korábbi jogukat megőrzik, sőt tavaly 4,2 százalékos, idén 2,8 százalékos átlagos keresetfejlesztés történt a Pannon Volán Zrt.nél. A forgalmi, műszaki területen nem történt és nem történik létszámleépítés, hiszen a feladatok ugya nazok maradnak, újabb megbízások által pedig akár a létszám növekedésére is nyílik lehetőség.