Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Hiller István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Rektorok és kancellárok! Így, hogy?” címmel - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):
484 Tisztelt Országgyűlés! Most 14 óra 51 perc van, egy óra áll rendelkezésre mindazoknak, akik külön szavazási indítványt kívánnak előterjeszteni. Az ülés napirendjének elfogadása Tisztelt Országgyűlés! Mivel a napirendi javaslat megváltoztatására senki nem nyújtott be indítványt, most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapí tom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnökeként a határozati házszabályi rendelkezések 121. § (4) bekezdésének a) pontjában foglalt, a 124. § (1) bekezdésével kiterjeszte tt jogkörömmel élve Sneider Tamás képviselő úr K/1309. számú írásbeli kérdését visszautasítottam , mivel az indítvány nem tartozik a címzett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr feladatkörébe. Dr. H iller István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Rektorok és kancellárok! Így, hogy?” címmel Tisztelt Ház! Most, 14 óra 52 perckor rátérünk az interpellációk tárgyalására. Hiller István, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Rektorok és kancellárok! Így, hogy?” címmel. Képviselő úré a szó. DR. HILLER ISTVÁN ( MSZP ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatási törvény legutóbbi módo sítása az állami felsőoktatási intézményekben létrehozta a kancellári tisztséget. A kancellár számos egyéb feladat- és jogkör mellett gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezik az intézményekben minden olyan ügyben, amely pénzügyet érint. Aláírása nélkül tén ylegesen semmi olyan tevékenység nem folytatható, amelynek financiális bázisa van. A felsőoktatási intézményekben ugyanakkor továbbra is megmarad a rektori tisztség. A rektort évszázados hagyomány szerint az egyetem saját professzorai közül választja ki, é s megbízatása idején az egyetemi autonómia elidegeníthetetlen elemeként a rektor irányítja az intézményt. A kancellári tisztség és a törvény módosítása által meghatározott kancellári jogkörök eredményeként egyetemeinken és főiskoláinkon kétpólusú vezetés, az irányításban kétfejűség jött létre. Túl azon, hogy véleményem szerint mindezt sikerült úgy megvalósítani, hogy az egyetemi autonómia csorbát szenved, külön ki kell emelnem, hogy jelenleg, a 201415ös tanév elején az intézményekben, tisztelt államtitkár úr, teljes a bizonytalanság. Az eredeti elképzelések és nyilatkozatok ellenére ugyanis nem sikerült időben lebonyolítani a kancellári pályázatokat; egyetlenegy intézményben, egyetlenegy egyetemen vagy főiskolán nincsen kancellár. Így aztán az az elképeszt ő helyzet jött létre, hogy a tanév kezdetén a rektor teljes jogkörrel irányítja az intézményt, majd most már nyilván a tanév közben, ha majd kinevezik egyszer a kancellárt, onnantól meg nagyrészt ő, a kancellár veszi át az irányítást. Egy tanéven belül ez így a teljes felfordulás. Mindezek alapján arra kérem államtitkár urat, hogy mondjon nekem egyetlen olyan egyetemi, akadémiai tevékenységet, feladatot, amely nem kerül pénzbe, magyarul, nem a kancellár aláírásának hatáskörébe tartozik.