Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Áder János köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkári megbízatások megszünéséről és új államtitkárok kinevezéséről: - ELNÖK: - DR. SZŰCS LAJOS jegyző:
482 Súlyo s sértés a közmunkástársadalomra, hogy önök azzal vádolják őket, hogy politikailag elfogultak. És ugyanez vonatkozik a magyarországi cigányságra is. Azt kérem a Jobbiktól, hogy tartsa tiszteletben a magyarországi cigányokat, a magyarországi közmunkásokat, a magyarországi szegényeket, mert attól, hogy cigányok, attól, hogy szegények vagy közmunkások, ugyanolyan emberek, mint ön, képviselőtársam, nincs ember és ember között különbség ebben az országban. (Novák Előd: Ezt Kósa Lajos mondta?) Nekünk ez a politi kai meggyőződésünk. Végül pedig, engedjék meg, hogy arra felhívjam a figyelmet, hogy szeretnénk lehetőséget biztosítani minden megválasztott polgármesternek és önkormányzatnak, hogy a következő hónapokban elkészítse gazdasági programját. Ezt a gazdasági pr ogramot nem politikai meggyőződés alapján fogjuk minősíteni… (Novák Előd: Későn nyomott gombot! - Az elnök csenget.) Ezt a gazdasági programot, amit a települési önkormányzatoknak el kell készítenie, nem politikai, hanem kifejezetten gazdasági szempontból fogjuk minősíteni. Nem azt fogjuk nézni, hogy melyik képviselőtestület milyen politikai meggyőződéssel bír, hanem azt fogjuk nézni, hogy a helyi gazdasági program alkalmase arra, hogy gazdasági növekedést eredményezzen, és munkahelyeket hozzon létre. Mind en települési önkormányzatra partnerként tekintünk, tiszteletben tartva a helyi választások eredményét. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Napirenden kív üli felszólalók bejelentése: ELNÖK : Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyeiket. A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Gúr Nándor jegyzőt, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat. GÚR NÁNDOR jegyző : Tisztelt Orsz ággyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, független; Kiss László, MSZP; Sallai R. Benedek, LMP; Ikotity István, LMP; Kepli Lajos, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Schmuck Erzsébet, LMP; Burány Sándor, MSZP; Simicskó István, KDNP; Apáti István, Jobbik; Kucsák László, Fidesz. A holnapi napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László, független; Kiss László, MSZP; Sallai R. Benedek, LMP és Demeter Márta, MSZP. Áder János köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkári megbízatások megszünéséről és új államtitkárok kinevezéséről: ELNÖK : Tisztelt Ház! Áder János köztársasági elnök úr államtitkári megb ízatások megszűnéséről és új államtitkárok kinevezéséről szóló átiratát megküldte az Országgyűlésnek. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse a köztársasági elnök úr átiratát. DR. SZŰCS LAJOS jegyző : „Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részé re, Budapest. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 218. § (1) bekezdése alapján dr. Bíró Marcelt, a Külgazdasági és Kül ügyminisztérium közigazgatási államtitkárát e tisztségéből 2014. október 4ei