Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
3683 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinté n napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport: „A kórházak miatt kell megszabadulni a lábainktól” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szé pen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon évente nagyjából 9 ezer lábat amputálnak, és a cukorbetegek számának növekedésével ez a szám folyamatosan emelkedik. Azonban nemcsak a cukorbetegség lehet felelős egy végtag elvesztéséért. Az alsóvég tagamputációhoz vezető betegségek gyakoriságuk sorrendje szerint: a diabétesznél 80 százalék, baleseti sérülés miatt 14 százalék, daganatnál 3 százalék és a maradék gyulladásos megbetegedéseknél, illetve fejlődési rendellenességeknél 4 százalék. Az érbete gségek miatt végzett amputációk leggyakoribb előfordulása 5070 év közé esik, az életkor előrehaladtával azonban egyre inkább nő az amputáció lehetősége, és sajnos a férfiak 70 százaléka érintett ebben a problémában. A cukorbetegek számának drámai emelkedé sével, mint mondtam, Magyarországon jelenleg csaknem a kétszerese ez a szám annak, amit a ’80as években tapasztaltunk. Az amputációk több mint fele azonban elkerülhető lenne, ha az egészségbiztosító nem a lábak levágásában, hanem a megmentésükben tenné an yagilag érdekeltté a kórházakat, illetve ha létrejönne az intervenciós radiológiának a szakma által évek óta szorgalmazott országos hálózata. Ehhez a töredéke is elegendő lenne annak, amibe össztársadalmi szinten az amputáció következményei és költségei - a kórházi kezelés, a rehabilitáció, a művégtag, a rokkantsági ellátás, a kieső munka - kerülnek. Az előbbi, tehát a prevenció költségei 11,5 milliárd forintra rúgnak, míg az utóbbinak, azaz a láblevágásnak összességében évi 30 milliárd forintra rúgnak a k öltségei. Látható tehát, még költségoldalról is nagyobb össztársadalmi érdek fűződik a lábak megtartásához, mint azok idő előtti elvesztéséhez. A szakma konkrét javaslatokat dolgozott ki, méghozzá a jelenlegi angiológiai laboratóriumok bázisán első körben hozzanak létre egy 1012 centrumból álló országos hálózatot, amelyet később minden megyében 24 órán keresztül elérhető hálózattá bővíthetnének. A centrumok az overnight szisztémát alkalmazva nem igényelnének többet háromnégy ágynál, hiszen a betegek egy, legfeljebb kettő éjszakát töltenének bent, akiknek hosszabb ápolásra van szükségük, azokat a betegeket más osztályon látnák el. A centrum létrehozásával jó esély lenne arra, hogy a mintegy 700 ezer cukorbeteg közül sokkal többeknél fedezzék fel még akkor a z érelzáródást, amikor az intervenciós radiológia eszközeivel az orvosolható. Adódik azonban egy másik probléma, melyben az esetek igen nagy százalékában végződik sajnos amputációval a kezelés, ez pedig a lábszárfekély. Magyarországon 100 ezerre becsülhető a lábszárfekélyes betegek száma, akiknek, ha az úgynevezett szövethiányos állapotát megfelelő sebkezeléssel, gyógyszeres kezeléssel vagy műtéttel sem lehet megszüntetni, akkor bekövetkezik az amputáció. Egy új eljárás szerint, amelynek neve hiperbároxigé nterápia, amelynek fontos eleme a testrész oxigénellátásának javítása, a páciensek 80 százalékánál a 10. kezelést követően kialakul a gyógyulást jelentő rózsaszín bőrréteg a seb körül, s a korábban váladékozó seb lassan elkezd száradni, ezek után kialakul a sebet borító hámréteg, a fekély napról napra, jól látható módon összehúzódik. Láthatjuk, ez egy rendkívül hatékony módszere a megelőzésnek, de emellett lehetőség nyílik egy úgynevezett nyomásálló kamrában, keszonkamrában a normál légköri nyomásnál 2,5s zer nagyobb nyomáson 100 százalékos orvosi tisztaságú oxigén belélegzését követően a gyógyulás. A végtagok amputációi elszaporodottságának problémája tehát az alábbiakban foglalható össze: Magyarországon az úgynevezett intervenciós radiológia keretében vég zett érmegnyitáson az alulfinanszírozottság miatt több tízezer forintos veszteség lép fel, pedig ezzel az eljárással megtarthatóak lennének a magyar lábak, ezzel szemben egy amputációért a kórház többet kap, mint amennyibe a beavatkozás kerül. Milyen finan szírozási rendszer az, amelyik abban teszi érdekeltté a kórházakat és az orvosokat, hogy a még megmenthető, kezelhető lábakat amputálják, ahelyett, hogy megtartanák őket.
