Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): - ELNÖK:
3591 nyújtottuk be az indítványunkat. Amikor a tárgysorozatba vételről volt a szavazá s itt az Országgyűlésben, akkor kormánypárti részről is elég sokan támogatták ezt a javaslatunkat, sajnos mégsem kezdődhetett meg ebben a vonatkozásban az érdemi vita. Az elmúlt hónapok során is jó néhány olyan indítványt tettünk, amely ezt a kérdést rende zni hivatott, elsősorban a megelőzés céljával. Hiszen azt tudni kell, tisztelt képviselőtársaim, és a statisztikai adatok is egyértelműen jelzik, hogy nagyon magas a bűnismétlések száma ezen a téren, rendkívül nagy a visszaesők aránya. Minden egyes javasla tunk, amit megfogalmaztunk, azzal a céllal született, hogy érdemi előrelépéseket érhessünk el e tekintetben. Azt persze üdvözöljük, hogy a Btk. szigorítása megtörtént, de sokkal tovább el kellene menni a határozott álláspontunk szerint. Ezért is gondoltuk úgy, hogy egy határozati javaslat formájában terjesztjük be mindezt az Országgyűlés elé, hiszen ilyen módon akár a kormánypárti képviselőcsoportok, akár az ellenzéki frakciók számára megfelelő mozgástér áll rendelkezésre, és valóban egy szakmailag megalapo zott javaslat születhet ennek a végén. S amit még végül utolsó érvként alá szeretnék húzni: ez esetben a kiskorúakra nagyon komoly veszélyt jelentő személyek esetében igenis szükség van a szabadságjogok megfelelő mértékű korlátozására. Ezért is kérem önöke t, hogy támogassák ezt a tárgysorozatba vételt. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnake válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen. Vágó Sebestyén képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon! VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen a támogató hozzászólást. Bízom abban, hogy az, hogy sem a kormánypártok, sem más ellenzéki pártok részéről nem szóltak hozzá, annak tudható be, hogy ez a sz avazások előtti utolsó vita, és már mindenkinek nagyon viszket a széke, és nagyon szeretne már hazamenni, ezért inkább nem kíván hozzászólni ehhez a témához. A másik, inkább borúsabb képet mutató magyarázat arra, hogy nem szóltak hozzá, az, hogy az áldozat ok sorsa, illetve a lehetséges áldozatok sorsa, a bűnismétlés kockázatának nagysága következtében a minél több áldozat sorsa nem érdekli önöket, ezzel nem foglalkoznak. De akkor örülnék igazán, ha a hozzászólás hiánya azt jelentené, hogy egyértelmű nek veszik a magyarázatomból, hogy szükség van ennek a határozati javaslatnak a tárgyalására. Még egyszer kérem, hogy gyermekeink érdekében tárgyaljunk erről a kérdésről, és vegyük tárgysorozatba a Jobbik határozati javaslatát. Köszönöm szépen. (Taps a Job bik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a döntéshozatalra a mai szavazásunk végén kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Megkérem kép viselőtársaimat, hogy foglalják el a helyüket, és figyeljék az elnök által elővezetetteket. Arra is kérem önöket, hogy ellenőrizzék, a kártyájukat megfelelően helyeztéke el. Jelenlétellenőrzéssel kezdjük, ezért még egyszer kérek mindenkit, hogy foglalja el végre a helyét. Tisztelettel megkérem miniszter urat is, hogy foglalja el a helyét, mert jelenlétellenőrzés következik. Köszönöm szépen. Kérem képviselőtársaimat, hogy a jelenlétellenőrzéshez nyomjanak meg egy gombot a három lehetséges közül. (Megtört énik.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy 175en jelen vagyunk, 23an távol vannak, az Országgyűlés határozatképes.