Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 10. szerda (39. szám) - Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; az ügyészség 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2010. évi tevéke... - ELNÖK:
3468 mondtuk 2010ben is, hogy a legfőbb célja annak kell lennie ennek az Országgyűlésnek, az akkor megalakult Országgyűlésnek, hogy visszaállítsa a közbizalmat, a rendőrségbe vetett hitet, az igazságba vetett hitet, az emberekbe é s a politikusokba vetett hitüket. Úgy érzem, hogy az elmúlt négyéves ciklusban ez nem nagyon sikerült. Bár itt most konkrét ügyekről beszéltünk az ügyészséggel kapcsolatosan, de higgye el nekem, legfőbb ügyész úr, hogy a közbizalom helyreállításában az egy ik legnagyobb szerepe pont az ügyészségnek lehetne. Pont az ügyészség lehetne az, amely el tudná érni az embereknél, hogy az emberek úgy higgyék, ebben az országban igenis van igazságszolgáltatás, ebben az országban igenis olyan törvények vannak, és úgy mű ködnek az igazságszolgáltatás rendszerei, hogy nem tehet meg bárki bármit, és ez nemcsak attól függ, hogy valakit éppen elítélnek, hogy vane pénze, vane politikai befolyása, vagy pedig milyen pozícióban van, hanem aszerint kell élnie mindenkinek ebben az országban, hogy egyenlő törvények, egyenlő jogok és egyenlő kötelességek vonatkoznak mindenkire, legyen az szegény, gazdag, befolyásos vagy nem befolyásos ember. Ezt a közbizalmat elsődlegesen az én véleményem szerint az ügyészség állíthatja helyre. Hisze n ha egy olyan, valóban független ügyészség működik az országban, amely független ügyészség csak az ügyeket nézi, s nem nézi, hogy az adott ügyben kik az érintett személyek, ezek az érintett személyek vajon milyen beosztásban vannak, ezek az érintett szemé lyek vajon milyen gazdasági vagy társadalmi státusban vannak az országban, hanem kimondottan az ügyet nézi, és nem érdekli, hogy ebben az ügyben szereplő emberek kik, akkor a legnagyobb hatással önök lehetnek a közbizalom visszaállítására. Hiszen ha azt lá tja az állampolgár, hogy teljesen mindegy, hogy politikus vagy egy nagy hatalmú gazdasági szereplő az illető, de bűncselekményt követett el, és az ügyészség kőkeményen fellép vele szemben, akkor az embereknek visszatérhet a bizalma, és visszatérhet a hite. Ráadásul a politikai garnitúra megújulásában is óriási szerepük lehet, hiszen amíg a politikusok azt hiszik, hogy ők bármit megtehetnek ebben az országban, még csak palástolni sem kell, mondjuk, azokat a vagyongyarapodásokat, amelyek az elmúlt időszakokba n kiderültek, mert úgysem ér engem semmiféle bántódás, hiszen én politikus vagyok, az ügyészség velem szemben nem fog eljárni, mert ahogy meglátják, hogy én mondjuk, adott esetben kihez tartozom, vagy milyen politikai beosztásban vagyok, akkor nem fog elle nem nyomozni, akkor azt érezhetik, hogy megtehetnek mindent. (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ha a politikusok ezt nem éreznék, ha azt éreznék, hogy az ügyészség bármikor eljár velük szemben is, és nem érdekes, ho gy kormánypárti, ellenzéki vagy milyen politikusról van szó, akkor meggondolnák azt, hogy milyen cselekményekben vesznek részt. Szerintem talán az egyik legfontosabb szerepe ebben az országban pont éppen ezért az ügyészségnek van. Én is - attól függetlenül , hogy mennyi hibát felsoroltam az elmúlt pár percben, és mennyi olyan ügy volt, ahol nem értettem egyet az ügyészséggel - úgy érzem, hogy maximálisan megvan minden alap arra, hogy önök azt a szerepet betöltsék ma Magyarországon, ami szerepet ma az ügyészs égnek be kellene töltenie, hiszen szakmailag nem kifogásolható az önök működése és rátermettsége. Itt csupán egyértelműen annak a politikától függetlenedésnek kellene végbe mennie az ügyészségnél, amihez mi kitartást kívánunk. Tudom, hogy nem egyszerű, tud om, hogy ez harcokon keresztül vezet, de én ehhez a harchoz kívánok önöknek kitartást, erőt, és kívánok egyáltalán akaratot, hogy valóban az ügyészség betöltse azt a független, nagyon kemény ügyészi munkát, amire ennek az országnak szüksége van mind a korr upcióellenes harcban, mind más esetekből kifolyólag. Tehát azt szeretném kívánni önöknek, hogy nagyon rövid időn belül Magyarországnak független és nagyon kemény ügyészsége legyen. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.) (14.00) E LNÖK :