Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 8. hétfő (37. szám) - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz):
3285 csö kken az államadósság, vagy arról sem beszéltek, hogy túlzottdeficiteljárást kell majd Magyarország ellen indítani ezen költségvetés alapján, amit kimondottan dicséretnek veszek, hiszen ezzel azt mondták, hogy ez a költségvetés teljesíthető, és hogy a hián ycélt egyébként elfogadják. De arról sem beszéltek, hogy Magyarországon több lesz az állam által biztosított munkalehetőség, azaz a közfoglalkoztatottak száma, még ha az ellenzék ezt nem is ismeri el, úgy gondolom, hogy nagyon komoly eredmény, hogy további tízezreknek tudunk munkalehetőséget biztosít. Úgy gondolom, hogy a költségvetési vita véget ér lényegében a mai nappal a felszólalásommal, és egy költségvetést az minősít először is, hogy el vane fogadva, én nagyon bízom benne, hogy holnap és a jövő héte n megkapja a többséget és a parlament elfogadja, és utána nem fog róla szó esni, mert a költségvetésbe beírt számok és azok a célok meg fognak valósulni, és ezáltal a költségvetés mint téma, mint napirend le fog kerülni a parlament napirendjéről, hacsak ne m lesz igaza az ellenzéknek, hogy nem teljesíthető a bevétel s a többi. De ahogy mondják, a puding próbája az evés, a költségvetésnek pedig az eltelt idő; teljesül a bevétel, ezáltal a kiadások is, vagy nem teljesülnek. Még egyszer szeretném megköszönni mi ndenkinek a részvételt, a munkát, a lelkiismeretes hozzáállást, hangsúlyozom még egyszer, az ellenzék részéről is, mert a jobbító szándék a módosító javaslatokban természetesen megjelenik. Ez mindig is ellenzéki műfaj volt, én is voltam nyolc évig ellenzék i képviselő, ilyen és ehhez hasonló módosítójavaslatötletem nagyon sok volt. Egy a lényeg: holnap és a jövő héten a költségvetést, a 2015. évit meg kell szavazni, és akkor az idő szépen halad előre, és teljesülni fog a költségvetés. (Az elnök a csengő meg kocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Képviselőtársaim, sajnos nem tudok már szót adni, mert a zárszó elhangzása előtt a vitát lezártam. Viszont tájékoztatom önö ket, hogy az összegző módosító javaslatról való döntésre a holnapi határozathozatalok között kerül sor. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdeké ben a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája Most soron következik a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a váll alkozások működésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája . Az előterjesztés T/2086. számon, a Gazdasági bizottság mint kijelölt bizottság részletes vitáról szóló jelentése T/2086/2. számon a hálózaton val amennyiük számára elérhető volt és elérhető. Az előterjesztéshez nem érkezett részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat, és a Törvényalkotási bizottság ülésének kezdeményezésére sem került sor. Most megkérdezem Tállai András államtitkár urat, hog y kíváne a vita elején felszólalni. (Jelzésre:) Nem. Ebben az esetben tíz perc időkeret áll majd az ön rendelkezésére a zárszó elhangzására. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. Először az írásban jelentkezett képvi selői felszólalásokra kerül sor, azok közül is elsőként Szatmáry Kristófnak adok szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! SZATMÁRY KRISTÓF ( Fidesz ):