Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 8. hétfő (37. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SZELÉNYI ZSUZSANNA, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3270 Így kidobott pénzek az európai uniós támogatások ezermilliárdjai is, amelyek ideigóráig megnövelik a beruházásokat, hizlalhatnak egyes köröket, ám a hatás nem tartós. Már csak azért sem, mert gazdasági szerkezetünk nem javult, a jövedelemkiáramlás pedig nem c sökkent. A megszorítások bebetonozása tragikus következményekkel jár az oktatás területén. Nem volt még ország a Földön, amelyik bőséges ásványkincsek híján úgy tudott volna kitörni perifériális helyzetéből, hogy nem fektetett masszívan szinte minden szaba d forrást az oktatásba. A jelenlegi kormány épp az ellenkező úton jár: forrásokat von ki az oktatásból. Leszakadásunk így garantált. A megszorítások bebetonozása a társadalom szétszakadását is jelenti. Már 4 millióan élnek a létminimum alatt, és ez a szám nő. Ennek ellenére a kormány folytatja a forráskivonást a valós munkahelyteremtésből és a szociális ellátásból, és fenntartja a szegényektől a gazdagok felé irányuló pénzszivattyút. Megmarad az egykulcsos adó, ami 2010hez képest évente 444 milliárddal jut tat többet a felső ötödnek, és 134 milliárdot vesz ki a kevesebbet keresők zsebéből. A minimálbér környékén keresők terhei lényegében megduplázódtak 2010 óta. Ennek nyilvánvaló hatása a széles rétegek elszegényedése, s nemcsak a munkanélküliek körében, han em azok körében is, akik dolgoznak, de így is a létminimum alatt élnek. Az ország egyre mélyebbre csúszik a szociális katasztrófa felé. Ez a költségvetés semmit nem tesz, hogy megállítsa ezt a folyamatot. És plusz 39 milliárdot költenek közmunkára. Azon tú l, hogy nem igaz, amit hangoztatnak, hogy a szociális ellátások csökkenését ez ellensúlyozza, hiszen azok többel csökkennek, a tömeges közmunka tévút, ezt erőltetik ahelyett, hogy rendes, megélhetést biztosító munkára tennék alkalmassá az embereket. Azt go ndoljuk egyébként, hogy vannak olyan közmunkák, amelyek értéket is teremtenek, de a legnagyobb probléma, hogy a közmunka bezár, nyomorban tartja az embereket. A kormánypárt szerint a 22 ezer forint segély helyett sokkal jobb az 50 ezer forint nettó közmunk a. 30 ezer forint a különbség, számoljunk utána! (Dr. Szűcs Lajos: Nem annyi a különbség!) És napi 8 órát dolgoztatnak érte. Tisztelt Képviselőtársak! Nem lehet megélni havi 50 ezer forintból napi 8 óra, legtöbbször fizikai munka mellett! Aki mégis azt his zi, hogy igen, próbáljon meg néhány hónapon keresztül havi 50 ezer nettó forintból megélni! 50 ezer forintból télen fűteni egy házat vagy még egy kisebb lakást, gyereket eltartani, főképp, ha valakinek a férje vagy a felesége nem jut be a közmunkaprogramba , nem lehet. Mi áll a másik oldalon? Számunkra elfogadhatatlan és erkölcstelen, hogy miközben csökkentik a szociális juttatásokat, a munka reményét adó képzéseket, az oktatásra, a kultúrára adott forrásokat, folytatódnak a nagyszabású stadionépítések, és f olytatódik tízmilliárdok elpazarlása az energetikai, ingatlan- és más szektorban. Különféle stadionokra 20 milliárd, Nemzeti Olimpiai Központra 44 milliárd, Paks II.re 28 milliárd, ezt természetesen nem lehet elégszer elmondani, az MVM tőkeemelésére 50 mi lliárd, az Eximbank feltőkésítésére 41 milliárd, az MNV Zrt. ingatlanvásárlásaira 23 milliárd - hogy csak néhány példát mondjak. Felelősebb költségvetést várunk el, olyat, amelyik reagál a társadalmi folyamatokra és problémá kra. Olyat, ami nem helyez egyéni passziókat, azok finanszírozását a közérdek elé, amelyik tükrözné, hogy az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikai lépéseinek korrekciójára van szükség. Ez a költségvetés nem ilyen, ezért elvetendő. Köszönöm a figyelmet. (Szór ványos taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A következő kisebbségi képviselő felszólaló Szelényi Zsuzsanna képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony! SZELÉNYI ZSUZSANNA, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Kösz önöm szépen. A független képviselők közül a Szabó Szabolccsal közösen beadott indítványainkkal kapcsolatosan fogom most elmondani a kisebbségben maradt véleményemet.